A rizs az egyik legkedveltebb köretféle Magyarországon. Számos fajtája ismert, lehet basmati, jázmin, opál rizs, de fekete vagy vörös rizs is. Mi most azonban nem a rizsről kívánunk beszélni, hanem arról, hogy ha már unod, akkor mit fogyassz rizs helyett. Lesz miből válogatni!
A bulgur tulajdonképpen tört búza. A teljes érés előtt vagy már az érett búzaszemeket hántolás után előfőzik, kiszárítják a napon, majd összetörik őket körülbelül rizsszem nagyságúra. A hőkezelés során kivált keményítőt leveszik róla, így nem ragad össze, mint a rizs. A teljes kiőrlésű gabonákhoz hasonlóan magas a rosttartalma, B-vitamin és vasban gazdag.
Az árpagyöngy alias gersli hántolt, méret szerint osztályozott árpából készül, amely a legnagyobb nyomelem tartalmú gabonaféle. Az árpagyöngyöt használják töltött káposztához, de sólethez is. Emellett a zsidó konyha egyik meghatározó alapanyaga is.
Másik nevén (a talán kevésbé megnyerő) disznóparéj az ősi inka és azték kultúrában a kukorica mellett az egyik fő tápanyagforrásnak bizonyult. 1974-ben indult hódító útjára az amaránt, amikor John Robson, a Michigan-i Egyetem (USA) kutatója kimutatta egészségre gyakorolt különösen jótékony hatásait. jelentős fehérje-és zsírtartalmú, valamint esszenciális aminosavakban is gazdag.
A berber eredetű kuszkusz hántolt búzából készül, de léteznek kölesből, sárgaborsóból és kukoricából készült változatok is. Ez tulajdonképpen egy tésztaféle, (például mint nálunk tarhonya) a boltokban legtöbbször előgőzölt változatokkal találkozhatunk, amely pillanatok alatt el is készül. A kuszkusz egyébként afrikai gyökerekkel rendelkezik, ugyanakkor az arab világban is közkedvelté vált. Nemcsak ragukhoz készítik, édes változatai is ismertek.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…