Hírek

A fekete retek – olcsó, finom orvosság

A retek hallatán legtöbbeknek a piros, apró hónapos retek jut eszébe. Most azonban nem róla, hanem fekete rokonáról, a fekete retekről kívánunk értekezni, és arról, hogy miért is fontos alapanyag. 

A fekete retek közeli rokonságban áll piros testvérével, ugyanakkor lényegesen nagyobb méretű, kívülről fekete, esetleg sötétlilás, sötétbarnás. Belülről szinte vakítóan fehér. Íze is eltérő a piroséhoz képest, gyakran intenzívebb, erősebb ízű, kissé kesernyés. A fekete retek az őszi és téli hónapokban is elérhető, spanyol retek vagy téli retek néven is ismert.

Egyike a legrégebben termesztett zöldségeknek, már az ókorban is ismerték. A feljegyzések szerint már Kr. e 2000-ben a piramist építő rabszolgáknak is adhatták a fekete retket, hogy erősebbek legyenek és jobban bírják a munkát.

Régóta használt a népi gyógyászatban

Elsődlegesen emésztésjavító tulajdonsága közismert, ám nemcsak maga a fekete retek gumóját, hanem levelét is hasznosítják. Stimulálja a gyomornedvek elválasztását, így az anyagcserét is gyorsítja. Vitaminokban ( C, B1, B2) és tápanyagokban gazdag, valamint gazdag kalcium, kálium, vas és foszfor forrás is egyben. Emellett antibakteriális hatású, segít a nyomorba került kórokozók elpusztításában is.

A benne található glükozinolátok, segítenek a máj és epehólyag működésében. Raphanin vegyülete pedig egyensúlyban tartja a pajzsmirigy hormonokat. Sőt, úgy tartják, hogy pajzsmirigy túlműködéskor kifejezetten jól jön. (Több keresztesvirágú – például torma, kelkáposzta, karfiol – fogyasztása is javallott ilyenkor, ugyanis képesek mérsékelten elnyomni a pajzsmirigy hormonok termelődését.)

Erős antioxidáns, sőt megfázásos időszakban kifejezetten javallott. Évszázadok óta használják torokköhögés csillapítására és különböző légúti betegségek gyógyítására.

Felhasználása

Mint a legtöbb retket, a feketét is főképpen nyersen fogyasztjuk, emellett kiváló alapanyaga lehet salátáknak. Meg is fűszerezhetjük, vagy kevés olívaolajjal is meglocsolhatjuk. Sütni is lehet, ekkor azonban elveszti csípősségét, “retek ízét”, és inkább a karalábéhoz hasonló ízvilágot kapunk.

 

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago