Egy igazi desszert ikon kerül most terítékre cikkünkben. Mindenki tudja, mire gondolunk, ha azt mondjuk gundel palacsinta. De vajon tudjuk miért és hogyan született?
A történet 1957-ben vette kezdetét, amikor is egy 13 éves bajor fiú, nevezetesen Johann Adam Michael Gundel 30 márkával a zsebében Magyarországra érkezett, hogy szerencsét próbáljon. Gundel élete végül egy igazi sikertörténetként alakult, több éttermet is magáénak tudhatott, a Virágbokor Vendéglő vendégei között például olyan neves személyiségek szerepeltek, mint Liszt Ferenc vagy Mikszáth Kálmán. A sikertörténet tovább folytatódott Gundel fiával, Károllyal, aki 1910-ben vásárolta meg a városligeti Wampetich vendéglőt. Az étterem hamar hírnevet szerzett, nevét pedig az általunk is jól ismert Gundelre változtatták.
A történet szerint a palacsinta születése Márai Sándorhoz, pontosabban feleségéhez, Lolához köthető. Márai Sándor író, költő és újságíró Rendelés előtt című novellájából Kaland címmel színházdarabot rendeztek. A premier megünneplésére egy banketten került sor a Gundel étteremben. Márai felesége, Matzner Lola sem szeretett volna üres kézzel érkezni, így egyik kedvenc desszertjét, a dióval, mazsolával, cukrozott narancshéjjal töltött csokoládés palacsintát is készíttetett a rendezvényre. Gundel Károlynak pedig annyira ízlett a palacsinta, hogy azonnal hozzáadta az étterem kínálatához Márai palacsinta névvel. Az író és felesége emigrálása után, a palacsinta a mára is ismert gundel nevet kapta.
Akárhogyan is mi köszönjük, hogy fennmaradhatott a gundel palacsinta, tűzbe tennénk a kezünk, hogy sokak gyengéje. Legalábbis a miénk biztosan!
Forrás: https://foodandwine.hu/2015/10/30/palacsinta-a-marai-gundel-palacsinta-tortenete/
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…