Néhány hete még horror áron mérték az eper kilóját, aztán berobbant a jó idő, és a gyümölcs ára is elindult lefelé. 

Bár évről évre korábban kezdik el kipakolni az epret a polcokra, a hazai eperidény csak májustól veszi kezdetét, ekkor kerülnek ki az első magyar szabadföldi szamócák a strandokra és az üzletekbe. A szokatlan májusi idő miatt azonban két héttel is megcsúszott az idei szabadföldi eperszezon, így nem csoda, hogy 30 százalékkal drágább lett a szamóca, mint az elmúlt években. Alig egy hete viszont beköszöntött a nyárias idő, és ez szerencsére meglátszik az eper árán is.

A termelők szerint a napfény és a meleg idő hatására hirtelen sok lett a gyümölcsből, ezért fokozatosan csökkenni kezdett az ára, ami a vásárlóknak még így is sok. Néhány hete még 5-6 ezer forintot is elkértek az eper kilójáért, egy-két napja viszont egyes helyeken már 1500 forintért is hozzá lehetett jutni a zamatos gyümölcshöz, sőt várhatóan az eper ára idővel méginkább csökkeni fog.

Érdemes azonban tudni, hogy a népszerű szedd magad-akciók sok helyen elmaradnak az idén, ennek elsősorban az az oka, hogy a hozzá nem értő eperszedők nagyobb kárt tesznek a gyümölcsösben, mint amennyit kifizetnek a leszedett eperért.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!