Hírek

Csokoládéterápia Juliette Binoche-sal és Johnny Deppel

Úgy gondoltuk, egy kis újdonság mindig jól jön, ezért most egy filmes ajánlást hoztunk  nektek. Persze nem hagyjuk cserben a gasztronómiát sem, így egy olyan filmet mutatunk, ahol nagy kedvencünk, a csokoládé van a főszerepben. Nagyon francia, nagyon édes és nagyon romantikus.

Bár személy szerint, elég ritkán nézünk romantikus filmeket, azt azért be kell lássuk, hogy akad gyöngyszem ebben a műfajban is. A Csokoládé című film például pont ilyen, bár lelkesedésünkhöz talán az is hozzájárul, hogy a képernyőn töménytelen mennyiségű édességet sorakoztatnak fel.

A történet egy messzi, álmos francia falucskába, Lansquenet-be repít el minket, ahol Vianne (Juliette Binoche) az édességüzletének megnyitására készülődik. Vianne megjelenésével felbolydulni látszanak a francia falu mindennapjai, főszereplőnk vidám és bájos természete egyszerre teszi baráttá és ellenséggé az egyébként roppant vallásos helyiek szemében.

Forrás: davidbrazzeal.com

Vienne ráadásul egyedül neveli lányát, férj sehol a láthatáron, sőt mi több, még a vasárnapi miséket is rendre kihagyja. “Nem is csoda” hát, hogy egyre több ellenséget szerez magának, többek között Reynaud grófjának szemében (Alfred Molina) válik közellenséggé a finom és egzotikus nő. Azok a fránya csokoládéi csak tovább rontják Vienne megítélését, mivel bűnös élvezetekkel töltik meg a helyiek egyébként bigott mindennapjait.

Persze – amint ezt a beharangozóban is említettük – ez egy romantikus film, így nem hiányozhat belőle a szerelmi szál sem. Megérkezik ez is, egyenesen Johnny Depp személyében, aki tökéletes az amorózó karakterére.

A film sikeréhez minden bizonnyal hozzájárult az a temérdek csokoládé is, amely a pletykák szerint nem kevés kalamajkát okozott a forgatások alatt. A színészek ugyanis annyit felfaltak a finomságokból, hogy bizony-bizony nem egyszer hasfájás miatt kellett leállítani a forgatást. Bár tudjuk, hogy a torkosság nem erény, látva ezeket a mennyei csokoládékat, nem hibáztathatjuk a színészeket.

Kép forrása: facts-about-chocolate.com

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago