A french toast vagy másnéven az édes francia bundáskenyér kevésbé ismert itthon, mint a hagyományos társa, pedig az édesszájúaknak kifejezetten kedvükre való falat
A francia bundáskenyér nem egy nagy ördöngösség, de egy-két dologra érdemes odafigyelni:
A hagyományos édes francia bundáskenyér egyáltalán nem diétás fogás, de az biztos, hogy jó darabig nem leszünk tőle éhesek.
A tojást, cukrot, fahéjat, vaníliát és a csipet sót kutyuljuk alaposan össze egy robotgéppel.
A kenyeret vágjuk 1-1,5 centiméter vastag szeletekre, majd tegyük bele őket a tejbe. Jól nyomkodjuk bele a szeleteket a tojásos keverékbe, hogy kellőképpen magukba szívják a tejet.
Egy tapadásmentes serpenyőbe tegyünk pár csepp növényi olajat – ez lehet repce, napraforgó, mindegy, csak ne legyen túl karakteres íze. Mindenhova jusson belőle, akár egy papírtörlő segítségével is elkenhetjük a serpenyőben.
Tegyük a serpenyőt közepes lángra, majd helyezzük bele a french toast szeleteket úgy, hogy a teljes felületük érintkezzen a serpenyővel. 10 perc alatt süssük meg őket, néhányszor forgassuk át, hogy mindkét felük szépen megpiruljon.
Mielőtt teljesen elkészülnének a szeletek, szórjuk meg egy kis cukorral mindkét felüket, itt már túl sokat ne süssük, a cukor rájuk fog sülni pár másodperc alatt.
Az elkészült toastokat melegen fogyasszuk el, és tálaljuk, amihez csak kedvünk szottyan: gyümölcsökkel, tejszínhabbal vagy éppen juharsziruppal.
Recept forrása: Só és bors
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…