Hírek

Elkészültek az újragondolt Dreher plakátok

Hazai grafikusok, képzőművészek és hobbialkotók vettek részt a pályázaton, és öntötték mai formába a 165 éves Dreher Sörgyárak art deco, valamint konstruktivista-modernista plakátjait.

A több mint 300 beérkezett pályamű közül a szakmai zsűri most tette közzé a kedvenceit és jelentette be a nyertest. A legjobb poszterekből álló válogatást a szeptember 20-án kezdődő Dreher 165 Napokon nézhetik meg először az érdeklődők.

A pályázat célja az volt, hogy egyszerre állítson emléket a jelentős hagyományokra épülő magyar poszter tervezésnek, és egyben új eszközökkel mutassa be a kőbányai sörgyártás tradícióját és jelenét.

Az eredeti plakátok:

A fődíjról neves szakemberekből álló zsűri döntött, kiemelt szempontként kezelve a képi hatást, a kreatív ötletet és a kivitelezés minőségét. Herbszt László, tervezőgrafikus, illusztrátor, az Aranyrajzszög Társaság tagja, Bicsérdi Ádám, a Kreatív Szaklap szerkesztője, Vargha Balázs tervezőgrafikus, a MOME tanára és Tervezőgrafika tanszékének vezetője, Gál Krisztián grafikus, képzőművész, a Budapesti Metropolitan Egyetem tanára és a Magyar Plakát Társaság tagja és Mocsári Judit, a Dreher márkamenedzsere döntése alapján Lőrincz Attila „Welcome Budapest” című alkotása volt a legjobb újraértelmezése a közel száz éves plakátoknak.

A pályázat győztese: Welcome Budapest, Lőrincz Attila alkotása

„Különleges szerepet szánunk a 165. évfordulónknak. Az elmúlt másfél év innovációi és egyedülálló történelmünk fókuszba helyezésével úgy érezzük, hogy most jutottunk ismét közel ahhoz a szellemiséghez, amelyet Dreher Antal és családja képviseltek a magyar sörgyártásban. A jubileum alkalmából szeretnénk közösen ünnepelni fogyasztóinkkal és partnereinkkel, így az érdeklődőket szeretettel várjuk szeptember 20. és 22. között a Dreher 165 Napokon, amelyre a pályázatunk legjobb plakátjai mellett ikonikus fotók kiállításával és dokumentumfilm vetítéssel, valamint sörkülönlegességekkel készülünk” – mondta Békefi Gábor, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója.

A pályázatok közül több kiemelkedő darabbal is hosszú távon tervez a Dreher, amelyről az alkotókkal folynak az egyeztetések. A szakmai mellett a közönség is kiválaszthatta a kedvencét. A nagy érdeklődést és elhivatottságot mérlegelve a vállalat végül egy helyett két teljes értékű díj kiosztása mellett döntött. Siket Zoltán „Évszázadokban mért siker” és Veszelovszki Emese „Valami marad” című művével nyerte el az elismerést. A zsűri kedvencei mellett ezek a plakátok is kiemelt helyet kapnak majd a Dreher 165 Napokon, amelyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Képek: Dreher

Pandi Ágnes

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago