Hírek

Extrán túrós és elképesztően omlós pogácsa

Gyakorta szoktunk kísérletezni a különböző pogácsa receptekkel, de amit most mutatunk, annál jobbat mi még nem ettünk!

A frissen sült pogácsa illatával és ízével nagyon kevés étel tud versenyezni, ráadásul az omlós vagy épp ropogós falatkákba lényegében bármit belesüthetünk: hagymát, tepertőt, túrót, hogy a magvakról már ne is beszéljünk.

A pogácsának szerintünk rettentően jól áll a túró, éppen ezért egy ilyen receptet hoztunk. A túrót mellesleg egyáltalán nem sajnáltuk, ugyanis a belesült tejterméktől lett igazán igazán lágy és omlós a pogácsánk tésztája.

Ezt a kevéske három darabot tudtuk megmenteni a cikk fotójához, ugyanis olyan hamar elkapkodták.

Hozzávalók

50 dkg finomliszt

30 g élesztő

50 tehéntúró

25 dkg margarin

2 tojássárgája

20 g só

 

Az alapanyagokat alaposan összegyúrjuk, majd fél órára a hűtőbe tesszük pihentetni.

Ha ez megvolt, a tésztát kinyújtjuk, úgy hogy az egyik felét vékonyabbra készítjük, majd a vékonyabb felét tojásfehérjével bekenjük, és ráhajtjuk a vastagabb felét.

A tésztát ezután 90 fokban elfordítjuk, és jöhet még egyszer ugyanez: megint az egyik felét jobban kinyújtjuk, majd tojással bekenjük, és szintén ráhatjuk a vastagabb felét.

Ezt az egészet kb. 1 centis vastagságúra kinyújtjuk, kiszaggatjuk. Felverjük a tojást, majd megkenjük vele a tetejét.

Előmelegített sütőben, 200 fokon körülbelül 25-30 percig sütjük.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago