Forrás: Iorrie Graham
Ha ősz, akkor birsalma, amelyről köztudott, hogy bár nyers formájában élvezhetetlen, ha kezdünk vele valamit mennyei finomság készíthető belőle, mint például fahéjas sült birsalma is.
A birsalma egy rendkívül értékes hazai gyümölcs, ám mégsem becsüljük meg ellégé: ennek egyik oka talán az lehet, hogy a sima almával ellentétben nyersen nem igazán fogyasztható magas almasav és csersav tartalmának köszönhetően, azonban megfeledkezni sem érdemes róla, ugyanis feldolgozott formájában remekül hasznosítható.
A sült birsalma nagyon hangulatos őszi desszert, amely a fahéjtól illatos, a gyümölcstől kissé savanykás, a méztől és a cukortól pedig ellenállhatatlanul édes. A birsből mellesleg nagyon finom kompót is készíthető, ami pektintartalma miatt különösen jót tesz az emésztésnek.
A birsalmákat alaposan mossuk meg, vágjuk ketté, a magházat távolítsuk el egy éles késsel, és készítsünk egy kisebb mélyedést a közepébe. Ha ez megvolt, az almafeleket rendezzük el csinosan egy sütőpapírral bélelt tepsiben. A közepükbe rakjunk egy kávéskanál kristálycukrot, egy-egy csillagánizst, és szórjuk meg a birseket fahéjjal.
Toljuk 180 fokos sütőbe, és süssük meg körülbelül 30-40 perc alatt. Amikor a birsalma már szép piros, akkor jöhet a próba: szúrjunk egy kést a közepébe, ha könnyen belemegy, biztosan átsült. Vegyük ki a sütőből, majd csorgassunk a birsekre mézet.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…