Vajon eszünkbe jut-e kellemes nyári estén a vendéglő teraszán hűs italunkat szürcsölve, hogy nagyszüleinknek is járt-e hűs ital (igen), s honnan juttattak hozzá a hideghez?
A hideg forrása a jég volt, a jég helye pedig a vendéglőkben (is) a jégverem. A jégverem lehetett pince (praktikusan az épület alatt), vagy földbe ásott, szalmával bélelt és fedett gödör. A kocsmák, vendéglők, hentesboltok végezhettek saját „jéggazdálkodást”, vagy vehettek jeget a jegestől. A jég forrása a befagyott tó, vagy folyó jégpáncélja volt, de Solymáron és Pilisvörösváron a felduzzasztott folyó vizét az alaposan lekaszált mezőre vezették, s ha ez a gátakkal, zsilipekkel elzárt víz a téli hidegben megfagyott, kezdődhetett a jégvágás. A jégveremben a nyári melegben sem olvadt el a jég, kitartott következő télig. A hűteni való a faluban „házhoz jött” (a falubeliek a jegeshez hordták az ételeket), városban a jeges ment házhoz, s zárt fa lovaskocsiján ülve kiabálta: „Jeget! Jeget!” A háziasszonyok pedig vödörben, lavórban vitték a jégtömböt, hogy a korabeli, inkább szekrényre, mint egy mai fridzsiderre emlékeztető hűtőbe – vagyis a hűtőszekrénybe tegyék.
