Hírek

Megdöbbentően alacsony a magyar bor termelői ára

A belföldön termelt és eladott, oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott fehérborok átlagos feldolgozói értékesítési ára májusban 17,9 ezer forint volt hektoliterenként, bő 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – írta a Világgazdaság.

A vörös- és a rozéborok közül a földrajzi jelzés nélküli árut hektoliterenként 20,7 ezer forintért, az oltalom alattiakat 25,3 ezer forintért adták el ugyanekkor. Egy évvel korábban e kategóriákban 24, illetve 26 ezer forint volt a a bor hektoliterenkénti ára – írta a lap a Nemzeti Agrárkutatási Innovációs Központ Agrárgazdasági Kutató Intézetének (AKI) adatai alapján.

Az AKI elemzése szerint az exportpiacon sem jobb a helyzet: egy hektoliter bor belföldön termelt és külföldön értékesített OFJ fehérbor átlagára 20,2 ezer forint volt májusban, míg egy évvel korábban még 22,6 ezer forint. Az ugyanilyen jelölésű vörös- és rozéborokat hektoliterenként 23,2 ezer forintért lehetett exportálni, 1500 forinttal alacsonyabb áron, mint 2018 májusában.

Szakértők szerint a felsorolt árak megdöbbentően alacsonyak, mert Magyarországon a borszőlő termelési költségei lényegesen magasabbak, mint a nagy bortermelő nyugat-európai országokban – írta a Világgazdaság.

 

Vajling

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago