Fotó: Wolt
A Wolt országszerte folyamatosan bővíti kiszállítási területeit, így már Miskolcon is elérhetővé vált a cég ételszállító szolgáltatása.
A koronavírus miatt bevezetett szigorítások közepette az éttermek egyetlen túlélési lehetősége, ha átállnak a házhozszállításra. Ebben kínál óriási segítséget az immáron Miskolcon is elérhető Wolt futárszolgálata, amelynek letölthető applikációján keresztül már az indulás pillanatában 30 helyi étterem közül válogathattak a megrendelők.
A nyitás apropóján a futárcég egy ebéddel lepte meg a megyei központi kórház oltópontján dolgozókat, a több tucatnyi pizzát a kórház nevében dr. Nagy Gábor orvosigazgató vette át. A cég hozzátette, hogy futárjaik kiemelt figyelmet fordítanak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak maximális betartására, tehát rendszeresen fertőtlenítik a kezüket és a munkaeszközeiket egyaránt.
Az ételrendelésekre országszerte óriási igény mutatkozik, mértékét, mi sem mutatja jobban, mint hogy az elmúlt évben országosan megduplázódott a cég futárpartnereinek száma, az alkalmazásban elérhető éttermek száma pedig közel kétezerre nőtt. A cég még tavaly ősszel, a második hullám alkalmával vezette be az éttermek számára adható támogatást, amely lehetőséget teremt arra, hogy a vásárlók az applikáción keresztül támogassák a nehéz helyzetbe került vendéglátói egységeket.
A 2014-ben alapított Helsinki székhelyű cég valósággal forradalmasította az ételrendelési piacot: napjainkban 3 országban és több mint 100 városban működik, 33 ezernél is több étterem, valamint 71 ezer futár tartozik a partnerei közé.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…