Az ókori Római Birodalom több száz éves fennállása alatt nem csak a politikai berendezkedés, hanem az értékrend, a kultúra, a szokások is változtak. Amivel ma a római étkezést azonosítjuk, a különleges ételekből álló lakomák csak az első században terjedtek el a birodalomban.
Korábban egy nagy tálból szedte mindenki saját tányérjára a kását és a zöldséget. Ez egészült ki a szabad tűzön sütött, nyársra fűzött, vagy feldarabolt hússal. Róma azonban világbirodalommá vált, kiterjedt kereskedelmi tevékenységet folytatott, s ezzel nem csak új összetevőkből készülő újfajta ételek, hanem új étkezési szokások is elterjedtek. A „lucullusi lakoma” még különlegességnek (és kritika tárgyának) számított a maga korában, száz évvel később viszont már a polgárság körében is megszokottá vált.
Az asztal három oldalán klinék, vagyis heverők helyezkedtek el (a negyedik oldalt szabadon hagyták a felszolgálók számára), ezeken ettek oldalt fekve, félkönyökre támaszkodva (s így csak egy kezüket használva) a vendégek. Előételként tojásételeket, nyers és főtt zöldségeket, gombát, halat, főételként húsokat, végül gyümölcsöt és édességeket fogyasztottak. A különféle fogások, e számos étel és ital tálalásához és fogyasztásához változatos tálakat, edényeket, tálcákat, kancsókat, poharakat, evőeszközöket használtak. Ezt egészítette ki a kézmosótál az illatos vízzel, melyet a szolga a fogások között körbehordott. A higiéniához nem csak a kézmosás tartozott – borral főztek, mert a legtöbb vidéken nem volt főzésre alkalmas víz.
