Jó lángosozót találni nem könnyű dolog, hiszen olykor már ránézésre tudni lehet, hogy gyomorrontás lesz a vége: vagy túl szikkadt, olajos a tészta, vagy a feltétek minőségével van gond. Kritikus szemmel vizslattuk a nemrégiben megnyílt Patkó Büfé lángosait is, de ha akartunk sem tudtunk volna belekötni.
Kiskunhalashoz közel, Pirtón található egy lángosozó, melynek nevébe már imitt-amott belefutottunk. A lágy, kelt tésztából készülő lepény egyébként is nagy kedvencünk, ám mikor megtudtuk, hogy a helyiek szerint itt készül a környék legjobb lángosa, nem kellett kétszer mondani, hogy lelkes amatőrök módjára végigegyük az étlapot.
A Patkó Büfé a hagyományos lángosozók vonalát követi, ahol a hagyományost nem pejoratív jelzőként, hanem dicséretnek szánjuk. Az előre pontosan kimért tésztabucikat szakavatott mozdulatokkal széthúzogatják, forró olajba dobják, egyszer-kétszer átforgatják, majd kivéve kicsit meg is ütögetik, hogy a felesleges olaj alaposan lecsepegjen. Ezután jöhetnek a feltétek: a klasszikus fokhagymás, sajtos, tejfölös, és sajtos-tejfölös variánsok mellett füstölt sajtos és különféle töltött lángosok is helyet kaptak az étlapon. Utóbbiak lehetnek csirkemellsonkával-sajttal, virslivel-sajttal és csokival töltöttek, de ott van a híres nevezetes Patkómester lángos is, amely kapcsán a kis pirtói büfét leginkább emlegetik.
Bár a lángos már önmagában is egy klassz dolog, így töltve egész egyszerűen fenséges. [tds_note]Már attól összefutott a nyál a szánkban, hogy megláttuk, mi kerül a Patkómester névre keresztelt lángos tésztája közé: sonka, füstölt kolbász, gomba, lilahagyma és sajt.[/tds_note] Az édesszájúaknak sem kell aggódni, ők sem maradnak hoppon, a Patkó Büfében ugyanis csokival töltött lángos is kapható (ami meglepő, de tényleg finom!), akik pedig nem szeretik a lángost – már ha van egyáltalán ilyen -, azok a szendvicsek és a frissen sült kolbász/hurka variációk közül válogathatnak.
A magyar konyha kedvelői számára különösen érzékeny téma a lángos, hiszen ez az az étel, amelyet nem csak mi, de az ide látogató külföldiek is elsőként kérnek, mint helyi specialitást. Érthető hát, hogy szívünkön viseljük a lángos sorsát, és főbenjáró bűnként tekintünk az elrontott példányokra.
Ilyen felvértezett mentalitással érkeztünk meg a klasszikus ízvilágú Patkó Büféhez is, ám a legnagyobb kritikusság mellett sem tudtunk belekötni az ott készült lángosokba: amellett, hogy a tészta meglepően légies és könnyed, ráadásul alaposan meg is van pakolva, harapáskor a tészta fenséges ízét lehet élvezni, a fokhagyma, a sajt és a tejföl leginkább kiegészítésképpen szolgál. Ami a lángosok méretét illeti, a se nem túl nagy, se nem túl kicsi lepények éppen tökéletesek arra, hogy az ember kellemesen jóllakjon velük. Összességében tehát nagyon elégedetten (és teli gyomorral) távoztunk, hiszen ezek a lángosok egyszerűen úgy jók, ahogy vannak.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…