Fotó: Better Homes and Garden
A céklás-narancsos saláta nemcsak íze és színe miatt kitűnő választás, hanem azért is, mert tele van vitaminnal.
Javában tart még a tél, ilyenkor pedig különösen ki vagyunk éhezve a vitaminokra, hiszen a hideg hónapokban kevesebb friss zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre, mint a tavasz és a nyár folyamán. Természetesen kétségbe sem kell esni, a céklás-narancsos saláta például kiváló választás télen, hiszen a cékla az egyik legvitamindúsabb zöldégünk, amely a naranccsal és a feta sajttal különösen jó csapatot alkot.
Az öntethez:
A céklát először főzzük meg puhára, majd hámozzuk meg, és vágjuk fel ízlés szerint, majd a narancsot és a lila hagymát is karikázzuk fel. A salátalapot rakjuk egy tálba, majd mehet rá a cékla, a narancs és a lila hagyma is.
Ezután készítsük el az öntetet: keverjük össze az olívaolajat, a mézet, a borecetet, a sót és a borsot. Locsoljuk meg vele a salátát, azután pedig óvatosan forgassuk össze.
Szórjuk meg a gránátalma magjával és a petrezselyemmel, valamint morzsoljunk hozzá ízlés szerint fetát. Ha van fenyőmagunk, akkor azt is szórhatunk rá, mert remekül illik hozzá. Pihentessük kb. 10 percig, hogy az ízek jól összeérjenek.
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…