Hírek

Piknik – a Rómain

Tengerpartunk ugyan nincs, de tó- és folyópartunk annál több. Budapestnek itt van például a Rómaipart, Észak-Buda Dunapartja. A szerencsések csak lesétálnak ide a környékről, de tömegközlekedéssel vagy biciklivel bárki számára elérhető. Érdemes felkeresni.

A Római ugyanis az egyik utolsó természetes partszakasz a városban. (És reméljük, még sokáig az is marad.) Árnyas fák alatt lehet sétálgatni a folyópart feletti úton, vagy a kavicsos parton, lehet kacsákat nézni, vagy lapos kaviccsal kacsázni, sőt, evezni is lehet (csónakot bérelni többek között a helyi sportegyesületeknél, vagy a Béke II. csónakházban tudunk). És természetesen enni is lehet. Halat is (leginkább hekket), de a hagyományos ételektől a grillen és streed food-on át a vattacukorig bármit: egymást érik a büfék, kiülős helyek. És nem csak az út mentén – egyre több helyen fogyaszthatjuk a hűs sört, limonádét, vagy a vacsorát a parti nyugágyakból, babzsákokból.

És egyre több helyen teríthetjük le saját pokrócunkat, hogy az otthonról hozott elemózsiából falatozzunk. Egy napig volt ugyan csak szabadstrand a Rómain, de a torony, a padok és a tűzrakóhelyek azóta is várják a piknikezőket.

Gyenes Zsuzsa

Recent Posts

Kecskemét, avagy az igazi arany középút munka és élhetőség terén

Minden út Rómába vezet – vagy épp itthon Budapestre. Legalábbis ez az élménye sokunknak. A…

1 hét ago

Sima és telt bőr: a modern arcfiatalítás új megközelítései

A bőrápolás és az esztétikai kezelések világa az elmúlt években jelentős változáson ment keresztül. A…

1 hét ago

Ropogós parmezános csirkemell krémes vodka szósszal

Van az a vacsora, ami már az első falatnál eléri, hogy mindenki elcsendesedjen az asztalnál.…

1 hét ago

Kovászos gofri – a ropogós reggeli, amitől minden hétvége különleges lesz

Van valami varázslatos a frissen sült gofriban. A konyhát betölti az illat, a gofrisütőből aranybarnán…

1 hét ago

Banános tiramisu pudinggal – a desszert, ami egyetlen kanállal visszavisz a gyerekkorba

Van az a pillanat, amikor a konyhában állsz, és pontosan tudod, hogy valami édes fog…

2 hét ago

Ropogós töltött tojás air fryerben – amikor a klasszikus vendégváró új szintre lép

Van az a vendégváró falat, ami minden alkalommal eltűnik a tálról. Húsvétkor. Családi ebédnél. Egy hétvégi…

2 hét ago