Forrás: Index
Széll Tamás világhírű magyar séf ezúttal is helyet foglalhat a világ legrangosabb főzőversenyén, amelyet most csütörtökön és pénteken rendeznek meg az észtországi Tallinban.
Széll Tamás séf a legsikeresebb Bocuse d’Or versenyző Közép-Európában, aki e héten Tallinban értékelheti majd a világ legfinomabb ételeit. A világ legrangosabb szakácsversenyén 2016-ban Széll Tamás nyerte meg a Bocuse d’Or Europe döntőjét, amely éppen akkor Budapesten került megrendezésre. Egy évvel később Lyonban 4. helyezést ért el, és elvitte a legjobb húsételnek járó különdíjat is. 2018-ban már a Bocuse d’Or Europe zsűrijébe is meghívták, tavaly pedig a világdöntő bírái között is helyet foglalhatott.
Magyarországot idén Veres István, a Babel étterem volt séfje képviseli. A koronavírus járvány miatt mindkét napon nyolc-nyolc nemzet versenyez, István péntekeken mutathatja majd meg, hogy mit tud a konyhában. A versenyt hivatalosan még májusban rendezték volna meg, ám a koronavírus járvány miatt végül októberre csúsztatták.
Az európai döntőn minden indulónak két étel elkészítésében kell jeleskednie: az idei húsos téma az észt fürj lesz, a tányéron tálalt fogás alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa. A jövő júniusi lyoni döntőben Európából 10 kiválasztott csapat mutathatja meg mit tud, bízzunk benne, hogy mi is köztük leszünk.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…