Az almaleves nem csak a nagy nyári melegben, de télies fűszerekkel készítve télen is nagyon jól tud esni.
Bár a gyümölcslevesre alapvetően nyári ételként tekintünk, mégsem kell róla lemondanunk télen sem, hiszen a könnyű és gyümölcsös fogás kifejezetten jól tud esni a sok nehéz, téli ételek közepette.
Bár gyümölcslevest lényegében bármilyen gyümölcsből lehet készíteni, mivel az alma szinte minden időszakban kapható, így a beszerzése sem okoz majd gondot.
Az almákat először meghámozzuk, a magházakat eltávolítjuk, és kisebb szeletekre felvágjuk. Ezután ráfacsarjuk a citromlevet, majd feltesszük főni annyi vízbe, amely éppen hogy ellepi. Ezután mehet hozzá a fahéj, a szegfűszeg és kevés cukor is, amellyel együtt kb. 15 perc alatt puhára főzzük.
Közben tejben a pudingport simára dolgozzuk, és több részletben, folyamatosan kevergetve hozzáöntjük az almához. Három-négy perc alatt szépen összeforraljuk.
Ha kevésbé szeretjük darabosan, akkor turmixoljuk össze, szükség esetén még ízesíthetünk is rajta. Ha kész, töltsük csészébe a levest. Tejszínhabbal, mentalevéllel vagy akár bazsalikommal is díszíthetjük.
Kész is a télies almaleves , jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…