A különféle soufléktól és felfújtaktól sokan tartanak, arra hivatkozva, hogy komplikált az elkészítésük. Ennek nem sok alapja van, ugyanis kis odafigyeléssel is nagyon finomat készíthetünk, mi ezúttal a túrófelfújt mellett döntöttünk.
Igaz, most nagyban tombol a kánikula, a túrófelfújtat pedig melegen érdemes fogyasztani, de mi még így sem tudunk neki ellenállni. A forró és illatos felfújthoz egyébként remekül megy valamilyen hideg kísérő is, például lekvár vagy gyümölcsragu.
Ha valaki kedveli a mazsolát, akkor nyugodtan csempészhet bele pár szemet, de akár aszalványokkal vagy fagyasztott gyümölcsökkel is gazdagíthatjuk.
A túrót egy szitán áttörjük. A tojásokat szétválasztjuk.
Habosra keverjük a tojássárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, majd az áttört túrót, és egyenletes állagúra keverjük. Belereszeljük a gyömbért, a citrom héját, és belecsurgatjuk a levét is.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáadjuk a tojásos-túrós keverékhez, és elkeverjük.
A masszát szufléformákba töltjük, és előmelegített sütőben megsütjük. Tűvel ellenőrizzük, hogy belül is átsült-e.
A tetejét megkenjük baracklekvárral.
Borítókép forrása: Nagykállói hírportált
Recept forrása: Nosalty
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…