A Wolt Magyarországon is elérhetővé tette új funkcióját, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen házhozszállítási díj ellenében két különböző helyről rendelhess.

A Wolt technológiai cég bevezette az egyik leggyakrabban kért újítást: mostantól egyszerre két, ugyanazon a környéken lévő étteremből vagy üzletből is rendelhetsz, mindezt egyetlen szállítási díjért.

A funkciót először Helsinkiben tették elérhetővé, és most Magyarországra, Horvátországra és Szlovákiára is kiterjesztették.

Az elmúlt években a Wolt jelentősen bővítette kínálatát az éttermeken túlmenően is, egyre több élelmiszert, állateledelt és elektronikai cikket lehet rendelni a platformon. A Wolt 2023-as évösszegző jelentésében is erre fókuszáltak.

Hartyányi Orsolya, a Wolt egyik képviselője, így nyilatkozott: “Mindannyian találkoztunk már olyan helyzettel, amikor egyszerre több helyről szerettünk volna rendelni. Legyen szó családi vacsoráról, ahol mindenki mást kíván, vagy egy nagybevásárlásról az ételrendelés mellett. A felhasználóink ezt a funkciót kérték tőlünk a legtöbben, és örömmel mutatjuk be nekik.”

A dupla rendelés működése:

1.Az első rendelést a megszokott módon kell leadni.

2.Ezután 10 perc áll rendelkezésre, hogy egy másik rendelést is hozzáadjunk, ugyanazon a területen található üzletből vagy étteremből. Az alkalmazás egy időzítővel segít emlékeztetni erre.

3.A Wolt app kategóriákba rendezve jeleníti meg a közeli üzleteket és éttermeket (pl. desszertek, italok, élelmiszerek), megkönnyítve ezzel a választást.

4.Ha Wolt+ előfizetőként az első rendelés Wolt+-os partnerhelyről történik, mindkét rendelés szállítása ingyenes lesz.

A funkció folyamatosan bővülni fog, így a két rendelési helyszín közötti távolság is növekedhet a jövőben.

Jelenleg a Wolt 80 városban van jelen Magyarországon, és az év során további bővítéseket terveznek. A dupla rendelés hamarosan minden magyar városban elérhető lesz.

Hirdetés: