Italok

Ethicoffee – isteni kávék Etiópiából

Kaptunk két tasak kiváló kávét az Ethicoffee-tól egy kis kótolásra. Ennek nagyon megörültünk, mert már régen szerettük volna látni “munka” közben Tamás barátunkat. Ő képzett barista és olyan dolgokat tud a kávéról, amik bennünk fel sem merültek eddig e sötét itallal kapcsolatban. Odaadtuk hát neki a két csomagot és most átadjuk a szót is:

A kávé gyakorlatilag életem szerves részét képezi. Bár szenvedélyesen rajongok a kávéért, ha egy skálán kellene elhelyeznem a fogyasztási mennyiségemet, akkor az inkább valahol az alsóbb régiókban foglalna helyet. Naponta két-három alkalommal iszom vegyesen csepegtetett és espresso formájában, viszont szinte soha nem iszom kávét csak azért, hogy igyak, hogy “feltöltsem magam koffeinnel”. A kávézás nálam a napi rutin része, olyan pillanat, amikor kicsit kiszakadok a napi feladatokból és kiélvezhetem a pár perc pihenést. Ha leülök meginni egy pohár feketét,an akkor annak jó minőségűnek kell lennie.

Ezek miatt úgy döntöttem, hogy nem szervezek külön kóstolást, hanem egyszerűen úgy iszom majd a két kávét, ahogyan egyébként szoktam.

A kávézás nálam is reggel kezdődik. Az utóbbi pár évben nagyon rákaptam a filter kávékra. A V60 elkészítése pedig gyakorlatilag egyfajta reggeli rituálévá vált, ami nélkül már-már nehezen is tudnám elképzelni a napom indítását.

[tds_note]Így aztán V60-nak készítettem el mind a Guji Banti Nenka, mind a Guji Hambella Dabaye kávékat. [/tds_note]

Illetve, mivel nem áll rendelkezésemre megfelelő, professzionális espresso gép, amivel igazán ki lehetett volna hozni a megfelelő beállítások mellett a kávékból a maximumot, úgy láttam a legjobbnak, ha maradok a csepegtetett kávékészítésnél.

Így készült a kiváló kávé.

Mindkét kávé a Guji régióból származik. Ráadásul elég magasan teremnek (1900 m felett), ami jól látszódik az apró kávészemekből is. Mind a Banti Nenka, mind pedig a Hambella Dabaye natural feldolgozáson esett át, ami lényegében véve a napon történő fermentálást jelenti. Amiben viszont különböznek, az az aroma és ízvilág.

Elkészítés:

Hario V60
15g kávé őrlemény
250g víz
~2,5 perc átfolyási idő

Ethicoffee Guji Banti Nenka:

A csomag kibontásakor az első dolog, ami eszembe jutott, az a tejcsokoládé volt. Azonnal el is rágcsáltam egy szemet, mert nem tudtam kivárni, amíg felforr a víz.

Esspressoként is kipróbáltuk azért.

Közepesen savasnak és testestnek éreztem, ízében pedig málna és bogyós gyümölcsöket idézte. Nagyon kiegyensúlyozott ízvilágot hozott.

Ethicoffee Guji Hambella Dabaye:

A két kávé közül kibontáskor illatra ez tetszett kevésbé. Kevésbé tudtam beazonosítani, hogy mire is emlékeztetett. A lefőzés közben azonban rögtön megcsapott egy kellemes, szirupos, gyömölcsös illat, ami azonnal felkeltette az érdeklődésemet.

A Banti Nenka-hoz képest kevésbé savasnak, viszont testesebbnek éreztem. Kóstoláskor pedig valóban hozta amire számítottam: szirupos, amely kiegészült egy kellemes puncsos ízzel.

Elég kellemes a csomagolás.

Azt nehezen tudnám megmondani, hogy melyik kávét emelném ki a kettő közül. Számomra mindkettő hozta azt a minőséget, amit egy specialty minősítésű etióp kávétól elvárok. Akik szeretik az afrikai kávékat, illetve a világos pörkölést és az ezzel járó gyümölcsösebb, helyenként savasabb ízvilágot, azok nem fognak csalódni az Ethicoffee kávéiban. Én felvettem őket a listámra.

Remélem egyszer lesz alkalmam megkóstolni majd Jabana-ban elkészítve is.

Jabana

A Jabana az etióp kávékultúra ősi szimbóluma. A világ legősibb kávéfőző eszköze, feljegyzések szerint az 1100-as évek óta van használatban. Afrika szarvában megtalálható több országban Etiópián túl Eritreában és Szudánban is.

A naponta többször is ünnepelt kávéceremóniákon a család egy női tagja Jabanaban főzi a kávét és ő is szolgálja fel családjának, barátainak.

Kitöltéskor, az edény csőre alatt található kis “hasban” gyűlik össze a zacc. Így ha a ceremóniát levezető hölgy ügyes, a kávé zacc-mentesen kerül a csészébe.

Forrás: Ethicoffee kávé csomagolás

[tds_info]Ethicoffee-ról:

Az Ethicoffee-t Zewde András és Lemma Benjámin alapították. 

Mindketten szorosan kötődnek mind a kávéhoz, mind pedig annak őshazájához Etiópiához is, hiszen etióp felmenőkkel rendelkeznek. András szélesebb családi körében többen is foglalkoznak kávé termesztéssel, vagy dolgoznak kávé ültetvényeken.

A két alapító gyermekkoruk óta ismeri egymást, és közös kávészeretetük, valamint a baráti körükben is erősen jelen levő igény a jó minőségű kávéra, arra késztette őket, hogy belekezdjenek saját utazásukba a kávé világában.

Akárhányszor Etiópiába utaztunk, mindig ugyanazzal a kéréssel fordultatok hozzánk: “hozzatok kávét!”[/tds_info]

[sc name=”facebook” ]

Vajling

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago