A forralt bornál klasszabb téli melegítőt nem is nagyon tudunk elképzelni. A karácsonyi vásárok alapvető itala, aminek már az illata is csodálatos! Bár a fűszerezésnek csak a fantáziánk szab határt, egy finom forralt bor recept mindig jól jön!
Sokaknál az ünnepi asztalról sem hiányozhat a forralt bor, amelyet általában szegfűszeggel, fahéjjal és ánizzsal ízesítenek, de természetesen itt is ahány ház, annyi szokás.
Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy valamely északi népnek köszönhetjük a forralt bor-fogyasztás hagyományát, ki kell ábrándítsunk mindenkit. Meglepő módon ugyanis egy mediterrán országnak, pontosabban Görögországnak hála élvezhetjük a forró téli italt. A görögök ugyanis gyűlölték a borpazarlást, egy csepp bort sem akartak veszni hagyni. Éppen ezért a megmaradt borokat felmelegítették, befűszerezték, és a téli hónapokban elfogyasztották. El is nevezték találmányukat Hippocrasnak, az ókori görög orvos, Hippokratész után.
A középkorra már meglehetősen kedvelt ital volt, sőt mi több a pestis idején gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. Az adventi ünnephez való összefonódása a viktoriánus Angliában született meg, ahol kifinomult italként tartották számon.
A forralt bor manapság általában vörösborból készül, de mi például a fehérből is szeretjük. Nagyon sok mindent dobálhatunk a borba, az pedig, hogy mennyi cukor szükséges hozzá a bor fajtájától is függ. A cukrot akár mézzel is helyettesíthetjük, de számítsunk rá, hogy akkor az ízélmény is picit más lesz.
Egy olyan receptet hoztunk el, amivel nekünk a legjobban ízlik a forralt bor.
Karikázzuk fel a citromot és a narancsot. Kezdjük el felmelegíteni a bort, és tegyük hozzá az összes hozzávalót. A borhoz igazítsuk a cukor vagy a méz mennyiségét. Ha már gyönygözni kezd a bor, akkor vegyük lejjebb a lángot, ugyanis nem akarjuk, hogy az alkohol elpárologjon. Tegyük rá a fedőt, és kb. 15 percig lassú lángon főzzük, hogy kelőképpen összeérjenek az ízek. Ha még szeretnénk, az íz és a hatás kedvéért a tálalásnál szeleteljünk még hozzá narancsot.
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…