Italok

Seven Hills Tokaj GIN: bitang jól teljesített a magyar gin a nemzetközi porondon

Magyar gin soha ekkora elismerésben nem részesült még, mint a Seven Hills 
Distillery Tokaj GIN-je, amely kiemelkedő eredménnyel térhetett haza a nemzetközi porondról.

Hallottatok már a Seven Hills Tokaj GIN-ről? Ha nem, akkor érdemes lesz vele megismerkedni, ugyanis a piacvezető londoni szaklap, a The Spirits Business által évente megrendezésre kerülő THE GIN MASTERS versenysorozaton a magyar gin a legmagasabb, MASTER kitüntetésben részesült. Nem ez volt egyébként az egyetlen alkalom, hogy a hazai párlatot elismerték, 2020 végén ugyanis a TOP 10 nyertes ginek közé is bekerült!

Akinek esetleg a THE GIN MASTERS verseny nem mond semmit, annak azt érdemes tudni róla, hogy a The Spirits Business által megrendezett versenysorozat 2008-as indulása óta mára a világ egyik legrangosabb szeszesitalipari megmérettetésévé nőtte ki magát, ahol az italokat összesen 16 különböző kategóriában értékelik a szakma legjobb érzékszerveivel rendelkező bírái. 2020-ban több mit 300 gin mérettette meg magát a THE GIN MASTERS kiíráson, melyek közül a második fordulóban mindössze 11 italnak ítélték oda a MASTER minősítést – köztük a Tokaj GIN-nek is.

Fotó: Seven Hills

Seven Hills Distillery Bodrogkisfaludon üzemelő fiatal kézműves whisky- és ginfőzde, amely 2020 őszén nyitotta meg kapuit, hogy a Tokaj-hegyaljai földhöz, klímához és hagyományokhoz szorosan kapcsolódva különleges párlatok elkészítésének adjon helyet.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago