A stíriai metélt nevét egyre ritkábban hallani, sőt éttermekben sem kapni igazán. Fogalmunk sincs, hogyan jutott eszünkbe, ugyanis legutoljára talán gyerekkorunkban ettük. Itt az ideje feleleveníteni az emlékeket!
A stíriai metélt leginkább a vargabéleshez hasonlítható, ám néhány elemük eltér egymástól. Míg a vargabéles Erdélyből származik, addig a stíriai metélt osztrák felmenőkkel bír. A legenda szerint egyébként cikkünk főszereplője Kádár János egyik kedvenc étele volt.
Elsőre egyébként elég macerásnak tűnik az elkészítése, ha ezt szeretnénk megúszni, akkor készíthetjük előre gyártott kockatésztával, bár szerintünk megéri a házi verzióval való bíbelődés.
Erdei gyümölcsökkel vagy eperlekvárral is nyakon önthetjük a végeredményt.
Az áttört túrót a liszttel, 2 egész tojással, sóval összegyúrjuk.
Kinyújtjuk, ujjnyi szélességűre vágjuk, majd enyhén sós vízben kifőzzük a metéltet, leöblítjük, lecsepegtetjük, hűlni hagyjuk.
A puha margarint a kétféle cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a két tojássárgáját, a tejfölt, búzadarát, reszelt citromhéjat, beleforgatjuk a túrós metéltet, végül a két tojás keményre vert fehérjét is.
Egy tepsit vagy tűzálló tálat kivajazunk, zsemlemorzsával megszórjuk, és beleöntjük a masszát.
Sütés: előmelegített közepes hőfokon, kb. 180 fok. Porcukorral meghintve tálaljuk.
Borítókép forrása: Receptműhely
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…