Fotó: G-Free Foodie
Köretként, de akár önmagában is kiváló ez a csőben sült besameles spárga, amit vegetáriánusok is bátran fogyaszthatnak.
Ugyan a vitamindús, vízhajtó hatású zöldségnek tavasszal van a szezonja, zöldspárgát fagyasztottan is lehet kapni a boltokban, így télen sem kell lemondanunk a szuperegészséges zöldségről. A spárgakészítés egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja a csőben sült változat, amit nagyon-nagyon egyszerű összedobni, és annyira tápláló, hogy még főételként is el tudjuk képzelni.
50 dkg zöldspárga
15 dkg füstölt sajt
10 dkg vaj
5 ek finomliszt
3 dl tej
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
szerecsendió ízlés szerint
snidling ízlés szerint
A spárga fás végeit letörjük, majd egy zöldséghámozó segítségével megpucoljuk, akárcsak a répát. (A hajtás részét, az utolsó 4-5 cm-t nem kell megpucolni). Sós vízben 2-3 perc alatt előfőzzük, majd kiszedjük, lecsepegtetjük.
Elkészítjük a besamel mártást: a vajat megolvasztjuk, és simára keverjük liszttel, akárcsak mintha egy rántás alapot készítenénk. Ezt a masszát forró tejjel felöntjük, majd sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, és sűrűsödésig kb. 2 percig kis lángon főzzük.
A spárgát jénai tálba fektetjük, a besamel mártást ráöntjük az egészre, és végül rászórjuk a reszelt sajtot. Metélőhagymát szórunk a tetejére (elhagyható).
200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a sajt szépen meg nem barnul. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…