Diéta & Egészség

Édesburgonyás gratin

A krémes édesburgonyás gratin könnyű és ízletes fogás vacsorára, amit gyorsan és egyszerűen összedobhatsz munka után is.  

Az édesburgonya, azaz a batáta ugyan még nem olyan népszerű nálunk, mint a krumpli, egyre többször kerül a tányérra. Ennek oka, hogy sárgás héjú gyökérzöldség remekül variálható, köretnek, levesnek, hússal, hús nélkül, millió és egy féle formában elkészíthető, arról nem is beszélve, hogy számos jótékony hatása van. Az édesburgonya többek között gratinnak is kiváló, keverjük hagyományos burgonyával, úgy még harmonikusabb lesz a végeredmény.

Édesburgonyás gratin

30 dkg édesburgonya
20 dkg burgonya
1 dl tej
2 dl tejszín
5 dkg vaj
1 gerezd fokhagyma (jó kövér)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
0.5 kk szerecsendió
10 dkg trappista sajt

A burgonyát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk.

Egy tűzálló tálat kivajazunk, megkenjük a zúzott fokhagymával, majd szépen sorban elrendezzük a burgonyákat.

Sózzuk, borsozzuk, frissen szerecsendiót reszelünk a tetejére. A tejet és a tejszínt egy kis tálban összekeverjük, majd ráöntjük a burgonyákra, és a maradék vajat a tetejére csipkedjük.

A sajtot lereszeljük.

Fóliával letakarva, 180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. háromnegyed órát, majd a fóliát levéve megszórjuk reszelt sajttal, és megpirítjuk a gratin tetejét. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago