Vegáknak

Francia hagymaleves a hideg őszi napokra

A világ egyik legklasszabb levese a francia hagymaleves, pedig itthon egyelőre kevesen ismerik vagy legalábbis kevesen állnak neki elkészíteni. Pedig, ha vennénk a fáradságot, akkor egy igazán zamatos levessel gazdagodna a konyhai tudástárunk. 

Ígérjük, hogy tényleg nem kell sokat mókolni vele, pikk pakk az asztalra kerül. Hozzátennénk ugyanis, hogy az igazi francia hagymaleves elég időigényes, körülbelül 2 óra folyamatos kevergetés mellett készül el. Nem tudom, ti hogy vagytok bele, de ez egy gyors hétköznapi főzésbe biztosan nem férne bele, úgyhogy mi a gyorsított verzióját mutatjuk most meg nektek!

Hozzávalók

Tipp: Minél többféle hagymát használunk annál izgalmasabb lesz a levesünk, szóval jöhet a vöröshagyma, póréhagyma, de még a lila hagyma is!

  • hagymák
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 2-3 ek olívaolaj
  • 5 dkg vaj
  • 0.5 dl jófajta fehérbor
  • húsleveslé
  • 2 db babérlevél
  • borecet
  • reszelt sajt

Pici olívaolajon kezdjük el megdinsztelni a kockára vágott vagy éppen felszelelt hagymákat. Óvatosan forgassuk át őket az olajon, ameddig szépen össze nem esnek. Amint ez megtörtént tegyük rá a vajat, és addig kevergessük, amíg az szépen el nem olvad.

Fontos, hogy viszonylag alacsony lángon dolgozzunk, hagyjuk karamellizálódni a hagymákat és a vajat. Körülbelül a folyamat felénél szeleteljük fel a fokhagymát és adjuk hozzá a hagymához, majd öntsük nyakon a fehérborral. Ha egy picit odakap a hagyma, semmi gond, kapargassuk fel az edény aljáról, és nyugodtan ismételjük meg a folyamatot néhányszor. Ez az egész rész tartson körülbelül 20-30 percig! Krémes, aranybarna állagig érdemes eljutnunk vele, így hagymánk szinte a párolt káposztához fog hasonlítani. Ezután jöhet hozzá a húsleves vagy bolti alaplé.

Mostmár szinte csak a fűszerezés van hátra! Alaposan sózzuk, borsozzuk, mehet bele a babérlevél, valamint egy kevés borecet. Ezután tálkákba szedjük a levest és 200 fokos sütőbe toljuk. És, hogy mégis miért van a sütőre szükség? Ráteszünk egy kis reszelt sajtot a leves tetejére, egy fél szelet bagettet, majd ennek a tetejére is jöhet egy kiadós reszelt sajt. Rásütjük a bagettet, így lesz egyszerűen isteni a végeredmény! Ha akarjuk egy kis póréhagymával is megszórhatjuk a végén! Jó étvágyat

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=BHVbzQC4UYo

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago