Categories: ReceptekVegáknak

Kelbimbó gratin

A kelbimbó gratin egy krémes, vega egytálétel, amely a besamel mártástól lesz extrán selymes. 

A gratin tulajdonképpen a csőben sült étel szofisztikáltabb  megnevezése, egy olyan étel, amely sütőben készül el, és az alapját valamilyen zöldség vagy hús adja, amelyet krémes, lágy mártással vonunk be. Ahogy a legtöbb zöldségből, úgy a kelbimbóból is létezik csőben sült változat, amelyet igazán egyszerű összerakni, csupán egymásra kell helyezni az alapanyagokat, majd hagyni, hogy a sütő tegye a dolgát.

Kelbimbó gratin

1 kg kelbimbó
5 dkg vaj
10 dkg trappista sajt
zsemlemorzsa
Besamel mártáshoz: 5dkg vaj
5 dkg liszt
5 dl tej
10 dkg sajt

A kelbimbót lobogó sós vízben 8 perc alatt enyhén puhára főzzük, majd leszűrjük.

Miközben a zöldségek főnek, elkészítjük a sajtos besamelt: a vajat megolvasztjuk, és simára keverjük liszttel, akárcsak mintha egy rántás alapot készítenénk. Ezt a masszát forró tejjel felöntjük, befűszerezzük és sűrűsödésig kb. 2 percig kis lángon főzzük. A végén hozzáadjuk a lereszelt sajtot (de nem az egészet, körülbelül a felét, hogy a végére is maradjon).

Egy tűzálló edényt vajjal kikenünk, majd elrendezgetjük benne a kelbimbókat. Leöntjük a besamel mártással, megszórjuk a megmaradt sajttal, majd meghintjük a zsemlemorzsával.

200 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és körülbelül 20 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

4 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago