Fotó: New York Times
A sárgarépás krumplipüré nem egy nagy ördöngösség, ám annál különlegesebb, így akár ünnepi fogás mellé is bátran kínálhatjuk.
A krumplipürét többek között azért is szeretjük, mert egyszerűsége ellenére egy kis rafinériával nagyon különlegessé is varázsolható. Már egy apró kis változtatással, mind kinézetében, mind pedig ízében egy egészen másik ételt kaphatunk. Ezúttal sárgarépával bolondítottuk meg a klasszikus köretet.
1 kg burgonya
2 darab sárgarépa
1 kis vöröshagyma
10 dkg margarin
2.5 dl meleg tej
szerecsendió
só
A burgonyát alaposan megmossuk, majd bő sós vízben feltesszük főni.
Közben a répát megmossuk, megpucoljuk, lereszeljük, a vöröshagymát megpucoljuk, apró kockákra vágjuk. Egy kevés olajon elkezdjük dinsztelni a hagymát, hozzáadjuk a lereszelt répát, és addig dinszteljük, ameddig a répa meg nem karamellizálódik kicsit.
Amikor a villa már könnyen belemegy a krumpliba, leöntjük róla a vizet. Érdemes jeges vízbe tenni pár percre, mert így nagyon egyszerűen lehúzhatjuk a héját.
A burgonyát megpucoljuk, majd kézi krumplinyomó segítségével összezúzzuk. Megsózzuk, hozzáadjuk a dinsztelt sárgarépát és a margarint, hozzáöntjük a tejet, majd krémes állagúra keverjük.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…