Fotó: The Spruce Eats
A csőben sült póréhagyma finom és laktató egytálétel, nem mellesleg pedig különleges is, amivel igazán nagyot lehet villantani egy ebéd vagy vacsora alkalmával.
A póréhagyma remekül variálható étel, és tökéletes választás azoknak, akik nem szeretik a vöröshagyma intenzív ízét és illatát. A különleges alapanyagból többek között csőben sült verzió is készíthető, ami pikk-pakk megvan, és köretként vagy önmagában egy laza vacsoraként is megállja a helyét.
125 ml alaplé (leveskockából is készíthető)
200 ml tejszín
1 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
5 dkg vaj
800 g burgonya
2 póréhagyma
15 dkg cheddar sajt
Az alaplevet és a tejszínt egy kis lábasba öntjük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a babérlevelet, majd felforraljuk. Ezután levesszük a tűzről, lefedjük, és hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
Tepsit vagy jénait kivajazunk, majd egyenletes rétegben eloszlatjuk benne a karikára vágott burgonyát és a felszeletelt póréhagymát. Felöntjük a tejszínes alaplével, majd rárakjuk a babérlevelet. Fűszerezzük és megszórjuk a lereszelt sajttal.
Lazán letakarjuk alufóliával és 30 percig sütjük. Időközben teszteljük a burgonyát egy késsel, hogy megpuhult-e. Fél óra elteltével levesszük az alufóliát, és további 35-45 percig sütjük, időnként rákanalazunk egy keveset az alapléből, hogy a burgonya biztos megpuhuljon. Forrón tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…