Vegánoknak

Sült lila káposzta, egy szemrevaló köret

Ha finom és látványos köretet szeretnénk készíteni, akkor a sült lila káposzta receptjénél keresve sem találunk jobbat. 

A lila káposztára gondolva elsőként a klasszikus párolt verziója ugrik be, pedig a lila zöldség sütve is igazán finom. Amellett, hogy kifejezetten mutatós köret készíthető belőle, még az egészségünknek is jót tesz, hiszen a rengeteg benne lévő rostnak köszönhetően jó hatással van az emésztésre is.

A párolt káposztához hasonlóan a sült lila káposzta elkészítése is nagyon egyszerű, készülhet magában, egy kevés olajjal, sóval, borssal, de balzsamecettel megbolondítva is. Köretnek tökéletes választás, de mártogatós kíséretében egy könnyed vacsinak is megfelelő.

Fotó: This Healthy Table

Hozzávalók

  • 1 közepes fej káposzta
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál
  • 1 teáskanál bazsalikom
  • 0.5 teáskanál bors
  • balzsamecet

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt pedig 200 fokra előmelegítjük. A káposztát megtisztítjuk, megmossuk, papírtörlővel áttörölgetjük, majd nyolc-tíz szeletre felvágjuk. A torzsát nem szedjük ki, így a cikkek nem fognak szétesni.

Az olívaolajat ízlés szerint összekeverjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, zöldfűszerekkel és a balzsamecettel. A káposztákat szépen ellhelyezzük a tepsiben, és meglocsoljuk a fűszeres keverékkel. Körülbelül 25-30 perc alatt megsütjük a káposztát, közben egyszer óvatosan átforgatjuk szeleteket. Amikor a szélük elkezd barnulni, kivesszük őket a sütőből.

Kész is az isteni sült lila káposzta, jó étvágyat kívánunk hozzá.

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Az 5 legegészségesebb sajt – amit dietetikusok is nyugodtan ajánlanak

A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…

5 óra ago

Rumos morzsás sütemény – az a süti, amitől az egész ház isteni illatban fürdik majd

Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…

19 óra ago

60 év után megújul a Gatorade – kevesebb cukor, új termékek és új célcsoport

A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…

1 nap ago

Görög joghurt vagy cottage cheese? Melyik tartalmaz több fehérjét – és melyiket mikor érdemes választani?

A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…

2 nap ago

Tojás vagy smoothie? Melyik a jobb reggeli – és kinek?

A reggeli az az étkezés, amelyről a legtöbb vita folyik. Egyék, ne egyék az ember…

2 nap ago

Epres shortcake – a nyár legjobb desszertje házilag

Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 20 perc | Adag: 6 személy Van egy…

3 nap ago