Az avokádós tojássaláta pofonegyszerűen elkészíthető, reggelinek kenyérre kenve, de húsok és zöldségek mellé köretnek is mennyei finomság.
A leggyakoribb avokádóból készült étel az avokadádókrém, vagyis a guacamole, ám most nem ez, hanem egy krémes és laktató, percek alatt összedobható tojássaláta kerül terítékre. Reggelinek, gyors vacsorának, de akár még köretnek is szuper, ráadásul majonéz helyett joghurttal készül, így lényegesen könnyebb és egészségesebb is, mint a hagyományos, majonézzel készült tojássaláta.
8 tojás, keményre főzve
1 kis fej lilahagyma v. 3-4 szál újhagyma, apróra vágva
1 szál szárzeller, apróra vágva
1 érett avokádó, meghámozva
1 nagy marék friss zöldfűszer (snidling v. petrezselyem v. kapor v. ezek keveréke), apróra vágva
1,5-2 dl görög joghurt
1 tk mustár
só, frissen őrölt fekete bors
A tojásokat 10 perc alatt keményre főzzük, majd hagyjuk kihűlni.
Közben a hagymát és a szárzellert és a zöldfűszereket apróra vágjuk, majd összekeverjük az öntet hozzávalóit, a joghurtot, a mustárt, sóval és borssal ízesítjük.
Miután a tojásokat megpucoltuk, kb. 1 cm-es kockákra felkockázzuk, és egy mélyebb keverőtálba tesszük. Összekeverjük a tojást a hagymával, a zöldfűszerekkel és a szárzellerrel, majd hozzáadjuk az öntetet, és óvatosan átforgatjuk.
Az avokádót szintén 1 cm-es kockákra felvágjuk, majd belekeverjük a tojássalátába. Hűtőben 2-3 napig is tárolható.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…