Fotó: Kitchen Stories
A lencsés chilis bab gyorsan elkészíthető, hús nélküli fogás, ami olyan laktató, hogy órákig nem leszel utána éhes.
A kukoricával, babbal és hússal készült chilis bab sokak kedvence, ám azt talán kevesen tudják, hogy a fogásnak létezik egy húsnélküli változata is, aminek semmivel sem bonyolultabb az elkészítése. A chili sin carne, avagy a hús nélküli, vega chilis bab lencsével készül, de természetesen a bab és a kukorica sem marad ki a repertoárból, ami pedig a fűszerezést illeti, tehetünk bele lime-ot, római köményt, a merészebbek pedig az étcsokival is megpróbálkozhatnak.
Mi most egy általunk kedvelt alapreceptet hoztunk, amit mindenki kedve szerint variálhat különféle alapanyagokkal, fűszerekkel.
500 g konzervbab
500 g konzervlencse
200 g konzervkukorica
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
50 dkg passzírozott paradicsom
1 db lime
chilipehely
oregánó
só, bors
olívaolaj
1 dl víz
A vöröshagymát kis kockákra vágjuk, a fokhagymát lereszeljük.
Egy nagyobb lábasban kevés olajat hevítünk, majd rádobjuk a hagymát, és néhány percig pirítjuk. Ha már kezd üvegesedni, a fokhagyma is mehet mellé.
A konzervekről leöntjük a vizet, a tartalmukat pedig hozzáadjuk a hagymás-fokhagymás keverékhez
Felöntjük a sűrített paradicsommal és a vízzel, megszórjuk a fűszerekkel, majd fedő alatt felforraljuk.
Ha forr, lejjebb vesszük a tüzet, és 10-12 perc alatt készre főzzük. A legvégén facsarunk bele lime-ot, ha szükséges sózunk, borsozunk még, majd forrón tálaljuk.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…
A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…
Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…
A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…
A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…