Receptek

Fokhagymás petrezselyemleves

A petrezselyemleves az egyik legegyszerűbb étel, ami létezik, mégis hihetetlenül finom, ízekben gazdag fogás, amit feltétlenül érdemes kipróbálnotok. 

Viszonylag kevesen tudják, hogy a petrezselyem nemcsak az ételek dekorálása és ízesítésére alkalmas, hanem isteni leves is készíthető belőle. Bár előbbi esetében csak a főzés utolsó perceiben adjuk az ételhez (máskülönben elveszti minden ízét), levesként már valamivel korábban felhasználásra kerül.

Petrezselyemleves

1 jó nagy csokor petrezselyem zöldje
5-6 gerezd fokhagyma
2 evőkanál keményítő
5 dl főzőtejszín
5 dkg vaj

bors

A fokhagymát megtisztítjuk, felszeleteljük.

A vajat felforrósítjuk, beledobjuk a fokhagymát, de csak átforrósítjuk, nem pirítjuk meg, különben megkeseredik.

A finomra vágott petrezselymet rászórjuk, átkeverjük, összeforrósítjuk.

A tejszínnel és a fél liter vízzel felöntjük, majd ízlés szerint sózzuk. Kevergetve felforraljuk.

Időközben a keményítőt egy kevés hideg vízzel elkeverjük, belecsurgatjuk a levesbe, majd pár percig forraljuk, hogy elkezdjen besűrűsödni.

Végül friss fekete borsot darálunk bele, de ízlés szerint pár csepp citromlevet is belecsurgathatunk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago