Egy tökéletes édesburgonyás köretnél nincs is finomabb: a hagymával és fokhagymával sült édesburgonya ízletes köret, valóságos ízkavalkád.
Imádjuk az édesburgonyát, és ezzel valószínűleg nem vagyunk egyedül. Ez az édesburgonya köret például sütőben készül, és kifejezetten jó választás, ha kicsit extrábbra és egészségesebbre vágyunk egy sima sült krumplinál.
Jó alaposan megmossuk az édesburgonyákat, majd megtisztítjuk a hagymákat és a fokhagymákat. Az édesburgonyát csíkokra vágjuk, a vöröshagymát és a lilahagymát jó vékonyra felszeleteljük.
A sütőt előmelegítjük (alul-felül sütés) 200 fokra, majd egy nagyobb tepsibe 3 kanál kókuszzsírt eloszlatunk. Ezután beletesszük az édesburgonyacsíkokat, majd a hagymákat.
Az egészet megszórjuk fűszersóval, oregánóval és borssal. Majd ismét 3 kanál kókuszzsírt teszünk rá, és egy fakanál segítségével óvatosan összekeverjük. Végül alufóliával letakarjuk.
Az előmelegített sütőbe betoljuk a tepsinket, és 40-50 percig sütjük (nem kell levenni az alufóliát, anélkül is minden kellően megpuhul és megpirul).
Kicsit hagyjuk kihűlni, és már kész is a mennyei hagymával és fokhagymával sült édesburgonya, jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…