Fotó: The Everyday Vegetarian
A hagyományos céklasalátán kívül is van élet, itt van például a joghurtos céklaleves, amely hús nélkül is roppant ízletes, könnyen elkészíthető, és ebédnek, vagy akár vacsorának is remek választás.
A cékla valóságos vitaminbomba, ám a legtöbbeknek az ecetes céklasalátában ki is merül a dolog. Pedig az élénklila zöldségből millió és egy féle szuperfinom étel készíthető, levesnek például egészen fantasztikus, csupán arra érdemes odafigyelni, hogy feszes, kemény példányokat válasszunk erre a célra.
2 közepes db cékla
2 dl joghurt
2 dl víz
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 gerezd fokhagyma
1 csokor kapor
A céklát megmossuk, megpucoljuk. Kisebb kockákra vágjuk, majd egy deciliter víz és a megpucolt fokhagymagerezd társaságában összeturmixoljuk.
Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a joghurtot és a víz másik felét (azért két adagban, mert így jobban látjuk mennyi kell bele pontosan), majd ismét turmixoljuk.
A legvégén hozzáadjuk a kaprot, és még egyszer utoljára tuxmixolunk rajta.
Jól lehűtve tálaljuk, egy csepp joghurttal és kaporral a tetején.
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…