Levesek

Üde petrezselyem-krémleves

A petrezselyem nem csak fűszerként használható, krémleves is készíthető belőle, ráadásul nem is akármilyen!

Krémlevest szinte bármilyen zöldségből és gyümölcsből lehet készíteni, ám azt viszonylag kevesen tudják, hogy a fűszerként ismert petrezselyem is jó erre. A levesben az üde zöld levelek dominálnak, és az elkészítése sem egy ördöngösség, csupán arra érdemes odafigyelni, hogy ne főzzük túl a leveleket, mert akkor elvesztik szép élénk szinüket.

Petrezselyem-krémleves

2 csokor petrezselyem
1 kisebb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 db krumpli
3 dkg vaj
2 dl tejszín
0.5 liter alaplé
só, bors

Egy közepes méretű főzőedényt félig megtöltünk vízzel, és alacsony lángon elkezdjük felforralni. Ha már felforrt, hozzáadjuk a petrezselymet, és 1 percig főzzük.

A megfőtt petrezselymet felaprítjuk, és félretesszük.

A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, a krumplit megpucoljuk, és azonos méretű darabokra vágjuk.

Egy edényben olívaolajat hevítünk, és elkezdjük rajta pirítani a hagymát, a fokhagymát és a krumplit, majd hozzáadjuk a vajat és elkeverjük.

Mehet bele a felaprított petrezselyem, sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük az alaplével, és 20 percig alacsony lángon főzzük.

Lehúzzuk a tűzről, és botmixerrel homogén állagúra turmixoljuk. Hozzáadjuk a tejszínt, visszarakjuk a tűzre 1-2 percre, majd forrón rálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ][/sc]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago