Fotó: Pizza Me
Oltásösztönző akcióba kezdett a Pizza Me: ingyen pizzaszelettel jutalmazza Covid-19 ellen frissen beoltott vendégeit.
Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik azok, akik egy igazi olasz pizzával szeretnék enyhíteni az oltással járó kellemetlenségeket. A Pizza Me amellett, hogy vásárlói felé képviseli az oltás fontosságát, a kampányon keresztül más magánvállalatokat is arra ösztönözne, hogy megosztó volta ellenére vállalják fel ezt az ügyet – írta közleményében a vállalat.
„Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot.” – nyilatkozta el Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója. “Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére.”
A kampányt egy hete publikálták a Pizza Me Facebook és Instagram
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…