Citrom, lime és narancskarikákkal (meg egy kis mentalevéllel és néhány jégkockával) igazán látványossá és ízletessé tehető a limonádé. Tele van C-vitaminnal – mégsem biztos, hogy egészséges.
A citrom története meglepő módon nem az ókori görögökkel kezdődik, ők e gyümölcsöt már „készen kapták” Perzsiából, nem véletlenül hívták perzsa almának. A perzsa, vagy méd alma még nem az a citrom, amit mi citromként ismerünk: kinézetre és ízre is különbözött. Keserű, savanyú levét legfeljebb gyógyszerként, vastag héját fűszerként, illatszerként használták. A kertészek persze kísérletezgettek, s csak néhány évszázadnak kellett eltelnie, hogy a citromból limonádé készüljön. Különösen az alkoholt nem fogyasztó mohamedán népeknél vált népszerűvé ez az új ízvilágú ital – s ezzel fellendült a ma ismert, limonádénak való citrom termesztése. A limonádé a reneszánsz Olaszországban is divattá vált – hazánkban valószínűleg Mátyás udvarából terjedt el, hogy később a főúri kerteknek is kedvelt növénye legyen.
A citrom azonban jellemzően mégsem a kiskertből, hanem a boltból kerül a konyhánkba – a boltba pedig Dél-Európából, vagy még távolabbról érkezik. S hogy épen érkezzen, szállítás előtt felületkezelik, ami legalább egy viaszréteggel bevonást jelent, de általában ennél többet: gombaölő hatású növényvédőszer használatát. Ezt pedig a viasz miatt nemigen lehet eltávolítani, ezért a citromhéjat fogyasztásra alkalmatlannak kell tekinteni. A növényvédőszeres kezelés tényét a forgalmazónak mindenképp fel kell tüntetnie. Ha mégis fel akarjuk használni a citromhéjat, meleg vizes lemosással, kefével tisztítással eltávolítható a vegyszeranyagok egy része. Biztosabb megoldásnak tűnik azonban a biogyümölcs vásárlása, amely nem lehetne bio, ha növényvédőszerrel kezelték volna. Vagy maradjunk csak a mentánál és a jégkockánál – a citromnak pedig csak a levét facsarjuk a limonádéba.
