Spaghetti alla Carbonara - egyszerű olasz tésztaétel

Nem kell mindig egy olasz trattoriába ellátogatni (és nem utolsósorban több ezret kidobni), ha igazi mediterrán ízekre vágyunk. Az olasz konyha egyik nagyszerűsége ugyanis éppen abban rejlik, hogy otthoni körülmények között is bármikor elkészíthetünk egy igazán finom és hangulatos ebédet vagy vacsorát. Ma egy olyan receptet mutatunk meg nektek, amelyről már biztosan hallottatok – és kicsit a történetének is utánajárunk! Ez pedig nem más, mint a Spaghetti alla Carbonara.

Ahhoz azonban, hogy megértsük a Spaghetti alla Carbonara lényegét, érdemes tisztában lennünk az eredetével. A Carbonara elnevezés, ugyanis nem mást jelent, mint szénégető módra elkészítettet. Igen, jól hallottuk: szénégetőt. A Carbonara tehát egy önmagában is létező fogalom, amely olyan ételt takar, amelyet nyers tojássárgájával kevernek ki, majd érlelt sajtot és bacont adnak hozzá, végül sok-sok borssal spékelik meg a masszát. Az olaszoknak sem kellett több, hogy a Carbonarát, egyik kedvenc köretükkel, a tésztával vegyítsék, így jött létre mai cikkünk témája is: a Spaghetti alla Carbonara.

Bár több legenda is létezik arról, hogyan is született a Carbonara, az egyik elképzelés szerint a szénégető emberek eledele volt, akik munka után faszénen sütve dobták össze az alapanyagokat, és készítették el ezt az igencsak laktató tésztafélét. A feltételezések szerint nem spagettit, hanem pennét használtak, mivel az jobban képes összeállni a baconos-parmezános masszával. S bár ez is csak egy a Carbonara sok-sok vitát kiváltó eredettörténete közül, ahhoz kétség sem férhet, hogy egy igazán finom, emblematikus olasz tésztaféle született meg.

És, hogy milyen egy igazán jó Spaghetti alla Carbonara? Azonnal felejtsük el a boltban kapható, porból készült recepteket, de a tejszínes változatot is. Ha ugyanis egy

igazi, autentikus Carbonarara vágyunk, akkor mindössze 7 összetevőre van szükség: spagetti tészta, olívaolaj, só, fekete bors, baconkocka, tojás és parmezán. Nézzünk hát egy igazán finom Spaghetti alla Carbonara receptet!

Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg spagetti
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 4 tojás
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 20 dkg kockára vágott bacon
  • fekete bors

Főzzük meg a tésztát lobogó, enyhén sós vízben al dentére, majd szűrjük le, a főzővizet pedig tegyük félre.

Mindeközben felhevített olajon süssük meg a baconkockákat, majd keverjük a tésztához őket.

Ezt követően a tojásokat keverjük fel, adjuk hozzá a sót és a borsot, majd öntsük hozzá a parmezánt. Fokozatosan hígítsuk fel a félretett főzőlevünkkel. A tésztát eközben rakjuk vissza a tűzre, és nagyon kis lángon, folyamatosan kavargatva adjuk hozzá a tojásos-parmezános-főzőleves masszát, mígnem a forró tészta krémes állagúvá nem válik. Azonnal tálaljuk ezt a mennyei olasz tésztát. Bon appétit!