Idén nyáron volt szerencsénk Lisszabonban járni, és tény, ami tény, szerelembe estünk a várossal. Amikor pedig híre kélt, hogy Budapestre költözött egy portugál cukrászda – a Lisboa Pastry & Bakery – tudtuk, hogy ott a helyünk!

A Gozsdu udvarban szinte megbújó látványpékség felől egyből portugál szavak hallatszottak ki, és ez nemcsak a vendégeknek volt köszönhető, hanem az ott dolgozóknak is. Legkíváncsibbak természetesen a portugálok nemzeti sütijére a pastel de natara voltunk, mivel lisszaboni utunk során megszállottjai lettünk ennek az édességnek. Nézzük, akkor mit is gondolunk a pékségről, és hogy hogyan sikerült a magyar-portugál nata!

A hely  

Első ránézésre nehéz lenne eldöntenünk, hogy pékséggel vagy cukrászdával állunk szemben, de ez talán ebben az esetben lényegtelen is. (Megjegyeznénk, hogy a portugálok imádnak édes péksütiket enni reggeli gyanánt, így tulajdonképpen ez Portugáliában egy reggelizőhelynek is elmenne.) A hely eredetiségéhez kétség sem férhet, hiszen a tulajtól, a cukrászokon át a pékekig szinte mindenki portugál.  Belépve a pékségbe egy pillanatra valóban Portugáliában találtuk magunkat, ahogy a frissen készült pastel de natákra pillantottunk. Az ablakoknál van négy kis asztalka, ahol le is telepedhetünk, ha úgy tartja kedvünk. Már maga a kellemes nosztalgikus érzés is megérne egy misét, és a hely elegánsan trendi, ugyanakkor délies hangulata egészen elragadó. Minket már elsőre megvett!

Értékelés: 5/5

A kiszolgálás

A kiszolgálás módfelett kedves volt, az elhangzó portugál szavaktól pedig még inkább Lisszabonban érezhettük magunkat. Segítőkészek voltak, amikor a hely fényképezéséről volt szó. Rendelni és fizetni is a pultnál tudtunk, de ezt nem is bántuk, kár lenne kihagyni a pultban sorakozó édességek látványát, illetve a gusztusos szendvicsekről is rossz lett volna lemaradni.

A pastel de nata 

Nem is tagadjuk, hogy erre az édességre voltunk a leginkább kihegyezve, hiszen Portugál utunk során nem telt el nap, hogy ne ettünk volna belőle. “Szerencsére” az utazás csak 7 napos volt, így “csupán” három kiló felesleggel (és isteni emlékekkel) sikerült hazatérnünk. Na, de ne is szaporítsuk tovább a szót, jöjjön a lényeg. A pastel de nata (vagy ahogy a fővárosiak hívják pastel de Belém) egy leveles tésztából készült, ropogós sütemény, amely belül rengeteg tojássárgájából készült krémecskét tartalmaz. Csöppet melegen tálalják, és egy kis fahéjjal meghintve még finomabb. Azt kell mondjuk, hogy a Lisboa Pastry & Bakery natája majdnem éppen ugyanolyan volt, mintha a szülőföldjén vásároltuk volna. Ha nagyon bele akarnánk kötni, akkor egy hajszálnyival a krém talán Portugáliában még ízletesebb volt, de ezt már csak inkább kötözködés gyanánt mondjuk. A nata mellett még egy csokis, leveles tésztás péksüti is bepusziltunk, ahol a krém különösen finom volt.

Értékelés: 5/4.5 (nagyon szigorúan)

A fenti kettő kosaracska az említett pastel de nata , alattuk a névtelen csokis péksüti

Összegzés

A sokféle sütemény és nem mellesleg hatalmas kenyérválaszték (kurkumástól az olívásig) miatt még biztosan visszatérünk, hiszen még nagyon sok megkóstolni való vár itt ránk. Aki szeretne egy kicsit megismerkedni Portugália autentikus édességeinek ízeivel, az semmiképpen ne hagyja ki ezt a cukrászdát (vagy pékséget), mi jó szívvel ajánljuk!