A céklás-narancsos saláta nemcsak íze és színe miatt kitűnő választás, hanem azért is, mert tele van vitaminnal. 

Javában tart még a tél, ilyenkor pedig különösen ki vagyunk éhezve a vitaminokra, hiszen a hideg hónapokban kevesebb friss zöldség és gyümölcs áll rendelkezésünkre, mint a tavasz és a nyár folyamán. Természetesen kétségbe sem kell esni, a céklás-narancsos saláta például kiváló választás télen, hiszen a cékla az egyik legvitamindúsabb zöldégünk, amely a naranccsal és a feta sajttal különösen jó csapatot alkot.

céklás-narancsos-saláta
Aszalt naranccsal is finom. Fotó: Sainsbury’s Magazine

Hozzávalók

  • 30 dkg salátaalap
  • 2 db narancs
  • 2 db cékla
  • 1 db gránátalma
  • 1 db lila hagyma
  • petrezselyem
  • fenyőmag (elhagyható)
  • ízlés szerint feta

Az öntethez:

  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál borecet
  • 2 teáskanál méz
  • bors

A céklát először főzzük meg puhára, majd hámozzuk meg, és vágjuk fel ízlés szerint, majd a narancsot és a lila hagymát is karikázzuk fel. A salátalapot rakjuk egy tálba, majd mehet rá a cékla, a narancs és a lila hagyma is.

Ezután készítsük el az öntetet: keverjük össze az olívaolajat, a mézet, a borecetet, a sót és a borsot. Locsoljuk meg vele a salátát, azután pedig óvatosan forgassuk össze.

Szórjuk meg a gránátalma magjával és a petrezselyemmel, valamint morzsoljunk hozzá ízlés szerint fetát. Ha van fenyőmagunk, akkor azt is szórhatunk rá, mert remekül illik hozzá. Pihentessük kb. 10 percig, hogy az ízek jól összeérjenek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!