A kakaós masszával bevont édeskés-savanykás túró rudi tiszteletbeli hungarikum, az ország nagy-nagy kedvence, amit minden hazánkba látogató külföldi az elsők között kóstol meg. Legújabb házi tesztünkön tíz különböző natúr túró rudit vettünk górcső alá, kíváncsian várva, hogy a Pöttyös és a Cserpes hol fog végezni, és a sajátmárkás termékek vajon alulmaradnak-e a nagy klasszikusokkal szemben.

Mielőtt kezdetét venné a nagy igazságtétel, jöjjön egy gyorstalpaló a túró rudi történetéből. Takó Imre iparigazgató, dr. Ketting Ferenc élelmiszermérnök és Borka Zsolt üzemképviselő 1954-ben tanulmányútra utazott a Szovjetunióba, hogy a szocialista tejiparról tájékozódjanak. Itt találkoztak a túró rudi ősének számító, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont kerek édességgel, amely egyből megragadta az elvtársak fantáziáját, így itthonra is magukkal hozták az ötletet. A túrós desszert módosított, magyaros verzióját 1968-ban kezdték el hazánkban is gyártani, és bár az elnevezés kezdetben nagy felháborodást váltott ki (egyesek egyenesen erkölcstelennek bélyegezték), a túró rudi végül egy ország kedvence lett, népszerűsége pedig azóta is töretlen.

A történelmi áttekintés után pedig jöjjön natúr túró rudi tesztünk, amelyben a klasszikus, prémium termékek a sajátmárkás, kevésbé ismert rudikkal mérhetik össze erejüket. Előzetesen annyit azért elárulunk, hogy a teszt nem teljesen a papírforma szerint alakult…

Mizo túródesszert (30 g, Spar 99 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • kissé rumos, kellemes ízvilágú csokoládé
  • kellően édes, de nem gejl túró
  •  visszaköszön a már jól ismert Mizo design
  • mínusz pont a műanyag összetevők miatt
  • plusz pont, mert létezik laktóz mentes változata
  • Összesen: 10/7

Cserpes Trudi (30 g, ALDI 135 Ft )

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • erősen rumos, ragacsos, intenzív étcsokoládé
  • finom, de száraz túró
  • szép, igényes csomagolás
  • plusz pont a minőségi csokiért
  • mínusz pont, hogy nem roppan a csoki külseje
  • Összesen: 10/8

Pilos túródesszert (5×30 g, LIDL 139 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • kissé keserű csoki
  • túl édes túró
  • puritán csomagolás
  • plusz pont az ára miatt, mert valóban nagyon gazdaságos
  • mínusz pont, mert összességében túl édes a végeredmény
  • Összesen: 10/6

Tesco túródesszert (30 g, Tesco 69 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • roppanós, de átlagos csokiréteg
  • kifejezetten finom, erősen citromos túró
  • üde kék dizájn
  • plusz pont a túróért, sok és még finom is
  • mínusz pont a sok-sok mű összetevőkért
  • Összesen: 10/7

Rolly hűtött desszert (5×30 g, Tesco 259 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • nem túl jó minőségű, gyorsan felejthető csokibevonat
  • száraz, de nagy túrómennyiség
  • egyszerű csomagolás, de a piros színvilág egészen megkapó
  • plusz pont sajnos semmiért nem jár
  • mínusz pont, mert a minőség érezhetően nem túl jó
  • Összesen: 10/5

Kokárdás Rudi (5×30 g, ALDI 239 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • jellegtelen, de vastag, ragacsos csoki
  • íztelen túró
  • egyszerű, magyaros csomagolás
  • plusz pont az ára
  • mínusz pont, mert összességében túl édes
  • Összesen: 10/6

Oké! Rudi (23 g, Tesco 69 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • túl édes csokoládébevonat, állagra pedig nagyon törik
  • a túró viszont korrekt
  • a dizájn egyszerű, de nekünk bejön
  • plusz pont nem jár
  • mínusz pont a nagyon vékony csokoládérétegért
  • Összességében: 10/7

Pöttyös Túró Rudi (30 g, Tesco 129 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • roppanós külső csokibevonat
  • kellemesen citrusos túró
  • elsőosztályú dizájn
  • plusz pont, mert valóban kiérdemelte a hírnevét, és kapható laktózmentes változatban is
  • mínusz pont, mert a natúr verziójuknál még mindig nem tudtak finomabbat kitalálni
  • Összesen: 10/8

S-Budget Rudi (51 g, Spar 85 Ft)

 | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • finom, roppanós étcsoki bevonat
  • sok-sok túró, kellemes citrusos ízvilág
  • a csomagolás egyszerű, semmi extra
  • plusz pont, mert a csoki és a túró valóban finom együtt
  • mínusz pont, mert ennél sokkal menőbb csomagolást érdemelt volna
  • Összesen: 10/9

Coop desszertrúd (30 g, Coop 89 Ft)

túró rudi teszt | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

  • a csoki sajnos nem a legjobb
  • a túró ellenben kifejezetten ízletes
  • a csomagolás korrekt
  • plusz pont, mert a túró kellemes citromos íze valóban finom
  • mínusz pont a műanyag összetevőkért
  • Összesen: 10/7

Összesítés

 | Vájling.hu  - Az élet minden pillanatához

Nagy általánosságban elmondható, hogy a drágább túró rudi jobb, mint az olcsó, és a kategória éllovasai (Pöttyös, Cserpes) valóban jobban teljesítenek az átlagnál. A teszt legnagyobb meglepetése ugyanakkor egy sajátmárkás termék, az S-Budget túró rudi lett, amely kenterbe verte a fentebb is említett felsőkategóriás túródesszerteket. Kellemes meglepetés volt továbbá a Tesco sajátmárkás és a Mizo túródesszertje is, mindkettő esetében a finom, citromos tölteléken volt a hangsúly.

[sc name=”facebook” ]

author avatar
Éva Benke
Hirdetés: