A férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út – legalábbis így tartja a mondás. A legényfogó leves azonban nem véletlenül kapta a nevét, van benne minden, mi szem szájnak ingere.
A legényfogó levesnek nincs kőbe vésett receptje, ahány ház, annyi szokás. Ám mégiscsak van bennük valami közös, mégpedig a levest körülövező legenda, amely szerint, ha a lányos anyák el akarták kápráztatni a vőjelölt férfit, akkor ezt a levest készítették neki.
Bár az kérdéses, hogy sikerül-e elragadtatni a tartalmassal fogással a kiszemelt férjet, annyi viszont bizonyos, hogy a finom levest, nem csak a legényfogás alkalmával érdemes elkészíteni.
40 dkg csirkemell
30 dkg csirkemáj
20 dkg zöldborsó
20 dkg gomba
20 dkg vegyes zöldség: sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér
2 dl főzőtejszín
2 dl tejföl
2 fej vöröshagyma
olaj
só
fehér bors
2 dl húsleves (vagy 2 dl víz és 1 húsleveskocka)
1 teáskanál szárított tárkony
1 teáskanál citromlé
Kevés olajon aranybarnára pirítjuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a kis kockákra vágott húst. Ha kifehéredik, beletesszük az ugyancsak apró darabokra vágott zöldségeket és a borsót (ha konzerv borsóból készül, később a gombával együtt adjuk hozzá). Megsózzuk, borsozzuk.
Fedő alatt félig megpároljuk a húst és zöldségeket, majd hozzáadjuk a darabolt gombát. Felöntjük vízzel és 2 dl húslével (ennek hiányában több vizet öntünk bele és egy húsleves kockát teszünk bele).
Ha minden belevaló megpuhult, hozzáadjuk a hússal azonos nagyságúra darabolt májat és forrástól számított 5 percig főzzük vele.
Végül belekeverjük az előzőleg simára kevert tejszínt és tejfölt. Egy teáskanálnyi szárított tárkonnyal (ha friss, akkor valamivel kevesebb is elégséges) ízesítjük, és újra felforrás után a tűzről levesszük. Néhány perc múlva belekeverjük a citromlevet (így nem rántja össze a tejfölt és tejszínt a levesben).
Kész is az isteni legényfogó leves. Jó étvágyat kívánunk hozzá.
Borítókép forrása: Szép Világunk Magazin
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…