Forrás: Femina
Bár az étel neve hallatán a többség inkább elmosolyodik, a becsinált leves valójában az étel elkészítési technikájára utal.
A becsinált leves tulajdonképpen csak magyarul hangzik viccesen, mert ami a technológiáját illeti, az a francia fricassée-t takarja, vagyis az módszert, amikor a fehér húst megpárolják, majd zöldségek kíséretében világos rántással besűrítik.
Akármilyen mókás is a neve, a lényegen nem változtat, hogy egy nagyon finom és tartalmas levesről van szó.
Az aprólékot kis darabokra, a zöldségeket pedig karikára, a hagymát pedig finomra vágjuk.
Felhevített vajban és olajban a húsdarabok minden oldalát átpirítjuk, majd hozzáadjuk a zöldségeket a hagymával, fokhagymával tovább pirítjuk, felengedjük kb. 1,2 liter vízzel. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, leveskockával puhulásig főzzük, közben pedig a zöldborsót is hozzáadjuk.
Ha minden megpuhult és kész, belekeverhetjük a tejszínt. A vajgaluskához a tojást villával habosra kell verjük, a vajjal és a liszttel összekeverjük, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, kevés petrezselyemzöldet keverünk hozzá, a lébe mártott kiskanállal galuskákat szaggatunk a lassan gyöngyöző levesbe.
A tűzhelyről levéve csipet cukorral, citromlével, tárkonnyal, zöldpetrezselyemmel ízesítjük még a levest, majd pár percig még lassan forraljuk, rövid pihentetés után pedig már tálalhatjuk is.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…