A hagyományos ételek kedvelőinek recepttárrából nem hiányozhat az erdélyi rakott káposzta. Ráadásul erre is igaz – akárcsak a töltött káposztára – hogy akárhányszor melegíted, annál finomabb lesz.
A hagyományos erdélyi rakott káposzta vagy másnéven kolozsvári káposzta nagyon laktató, így az biztos, hoyg órákig nem leszel éhes utána. Egyébként remek alternatívája lehet a fentebb is említett töltött káposztának is.
Bőven megéri a ráfordított időt, és nyugodtan készítsünk belőle jó nagy adagot, mert az fix, hogy gyorsan fog fogyni ez a klassz egytálétel.
A zsír felében halványra pirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, beletesszük az összezúzott fokhagymát, a darált sertéshúst, megsózzuk, borsozzuk ízlés szerint, meghintjük pirospaprikával és állandóan kevergetve 10-12 percig pirítjuk.
A szalonnát apró kockákra vágjuk, serpenyőben áthevítjük, beletesszük a karikára vágott füstölt kolbászt, és még 1-2 percig pirítjuk. A rizst félig puhára főzzük.
Egy tűzálló edényt kikenünk zsírral, az aljára tesszük az előzőleg megpárolt káposzta 1/3 részét, erre elosztjuk a szalonnás kolbászt, rátesszük a káposztának ugyancsak 1/3 részét, meglocsoljuk tejföllel, erre rakjuk a rizst, a pirított darált húst és végül a fennmaradt káposztát. Idényben néhány zöldpaprika- és paradicsomkarikát is tehetünk közé.
A káposzta tetejét meglocsoljuk a megmaradt tejföllel és olvasztott zsírral, és középmeleg sütőben 1 óra hosszat sütjük közepes lángon. Ha szeretnénk még dúsíthatjuk tejföllel, szerintünk úgy lesz igazán finom.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…