Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény, aki házról házra járt élelemért, de a falu zsugori lakói közül senki nem szánta meg. El is gondolkodott hát a szegény legény, hogy “ha már Isten vendégszeretetből nem osztogatott sokat errefelé, talán észből sem volt olyan bőkezű” – valahogy így kezdődik a kőleves története.
Fogott egy követ, és bekéredzkedett egy öregasszonyhoz, ám ahogy a többi, ő sem adott neki semmit. Ekkor mondja neki a szegény legény, hogy kaphatna-e egy fazekat, mert van nála egy kő, amiből ő bizony isteni levest tud csinálni. Erre az öregasszonyt elkezdte furdalni a kíváncsiság, és csak hozta nagy bőszen a fazekat.
Fel is rakták főni a követ, amikor a szegénylegény egyre csak kavargatja, ízlelgeti, míg meg nem jegyzi mellé, hogy csak kellene bele még egy kis só. Pattant is az öregasszony, hogy az bizony van neki. Utána a zsírral játszotta el ugyanezt a legény, végül ezt követte a kolbász, a sárgarépa, a petrezselyem és a pityóka. Az öregasszony meg csak ámuldozott, hogy mégis mennyire finom lett a kőleves, és még egy kis rizzsel is megtoldotta azt.
A kőleves kifejezés manapság is használatos (no nemcsak az emberi leleményességre és egyben butaságra), hanem olyan levesre is, ami igencsak jól jön, ha meg kell húznunk a nadrágszíjat.
Mi most egy igazi kőleves receptet mutatunk nektek, ami olcsó, tartalmas (és még kő sincs benne).
Hozzávalók
- 100 g paprikás kolbász vagy szalámi
- 2 db sárgarépa
- 40 g zeller
- 1 db nagyobb burgonya
- 20 g zsiradék
- 50 g rizs
- 1 db hegyes-erős paprika
- petrezselyem
- 1,5 l víz
- só, bors, pirospaprika
A kolbászt karikára vágjuk és egy kis zsiradékon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a hagymát és üvegesre pirítjuk. Beletesszük a további hozzávalókat: a sárgarépát, a zellert, a burgonyát, a hegyes- erős paprikát és a petrezselymet. Fűszerezzük, és végül felöntjük vízzel, majd készre főzzük. Jó étvágyat hozzá!
