Cupákos

Muszáj kipróbálni: Hátszín vörösboros gombamártással

A marhahús egyik legnemesebb és legfinomabb része a hátszín, így ha szembejön veletek a boltban, nincs mese, muszáj lesz készítenetek belőle valamit. Mi ezúttal a vörösboros gombamártásos hátszínnek estünk neki. 

Ezzel a fogással nem lehet hibázni, hiszen az omlós hátszín, a zamatos vörösbor és a könnyed gombamártás biztos befutó együtt. Aki esetleg megijedne a hátszín elkészítésének nehézségeitől, annak a videónkban látott trükkök és tanácsok lesznek a segítségére, Marcell kollégánk ugyanis nemcsak elkészíti nektek a vörösboros gombamártással tálalt hátszín receptjét, de azt is elmondja, mikre érdemes odafigyelni egy olyan étel esetében, ami hátszínből készül.

Hozzávalók

Húshoz:
40 dkg hátszín
friss kakukkfű
só, bors
olívaolaj

Mártához:
1 közepes vöröshagyma
2 közepes fokhagyma
10 dkg csiperke gomba
2 dl vörösbor
3-4 kanál tejföl

Miután a hátszínt vékony szeletekre vágtuk, egy kevés olívaolajjal és a friss kakukkfűvel bedörcsöljük a húst, majd 5-10 percig állni hagyjuk. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Egy nagyobb méretű serpenyőben olívaolajat hevítünk. Ha az olaj már forró, rátesszük a húsokat, és mindkét felét 2 percen át sütjük.

Ha a húsok elkészültek, kiszedjük őket egy tálra, állni hagyjuk őket, közben pedig elkészítjük a mártást: a felaprított vöröshagymát, fokhagymát olívaolajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a maradék kakukkfüvet. Miután az egész pici színt kapott, mehet hozzá a vékony szeletekre vágott gomba, amelyet szintén megpirítunk.

Ha a gomba is elkészült, hozzáöntjük a vörösbort, majd picivel később a tejfölt, így a mártás körülbelül 5 perc alatt besűrűsödik. (Ha a húsunk a tányérban levet eresztett, nyugodtan öntsük hozzá azt is a szószhoz!)

Ha a mártás kész, nincs is más dolgunk, mint tálalni. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

3 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

3 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

4 hét ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

1 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

1 hónap ago