Forrás: Mindmegette
A rakott káposzta az egymásra kerülő rétegek jobbnál jobb elegyét kínálja, nem véletlen, hogy annyira szeretjük.
A hagyományos ételek kedvelői keresve sem találhatnának finomabbat a rakott káposztánál, amelyet – a töltött káposztához hasonlóan – minél többet melegítünk annál finomabb lesz.
Mi többnyire savanyú káposztából szoktuk készíteni, nekünk valahogy ezzel vált be a leginkább. Az íze emlékeztet minket a töltött káposztára, csak ehhez sokkal kevesebb idő és energiabefektetés szükségeltetik.
A rakott savanyú káposzta nagyon laktató, így egészen biztos, hogy jó darabig nem leszünk éhesek.
Feltesszük főni a rizst, és ha szükséges, átmossuk a káposztát, de maradjon savanyú, az a lényeg! Egy evőkanálnyi olajra szórjuk a köményt, és addig kevergetjük, míg illatos nem lesz, azután rádobjuk a káposztát, és fedő alatt puhára pároljuk.
Közben felaprítjuk a hagymát és a fokhagymát. Egy evőkanál olajon először a hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd ha illatos, belekeverjük a fűszerpaprikát, kicsit kevergetjük, hogy kioldódjanak az ízek, majd hozzáadjuk a húst, és pár percig pirítjuk.
Közben felkarikázzuk a kolbászt. A húshoz annyi vizet öntünk, hogy épp ellepje, és kb 15 perc alatt, néha megkeverve készre főzzük.
A maradék olajjal kikenjük a sütőedényt, majd lerakjuk a káposzta harmadát, arra a rizs felét, a tetejére a hús felét, majd erre a kolbászkarikák felét. Mivel én a húst szaftosan hagytam, erre a rétegre nem teszek tejfölt, de lehet. Újabb réteg jön, majd a tetejére káposzta, végül az egészet befedjük tejföllel.
Ha a hús nem szaftos, akkor kevés vizet is öntünk alá, majd befedjük fóliával, és így sütjük kb 2/3 ideig, majd fólia nélkül fejezzük be.
Recept forrása: Nosalty
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…