Fotó: Funzine
A Bíborka fantázianevű, chilis, szedres, csokis remekmű nyerte el az év fagylaltja címet.
Ahogy 1998 óta minden évben, így idén is a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete megválasztotta az év legjobb fagylaltját, amely ezúttal a békéscsabai Cafe One-t képviselő Fehér Gergő cukrász alkotása lett. Az idei versenyre összesen 81 fagylaltot neveztek, és négy régiós elődöntőből végül 20 jutott be a hétfőn tartott budapesti döntőbe.
„Helyi alapanyagokból készítettem a Bíborkát. Az üzemünk Szabadkígyóson van, a chili újkígyósi, a szeder adta magát egy gyümölcsös fagyiba, a csokival kiegészítve nagyon finom elegyet alkotnak. A Bíborkát a kávézónkban már egy ideje lehet kapni” – árulta el Gergő az MTI-nek.
A verseny második helyezettje Koncz Andrea lett a gödöllői Sissi Fagylaltozóból balzsamos sült áfonyás, lágy kecskesajtos fagylaltjával. Márton Brigitta a harmadik hellyel lett gazdagabb, amelyet a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozóból édes tejfölös, Cumberland mártással készülő fagyijával érdemelt ki.
Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás apropóján idén egy új kategóriát is kiírtak a szervezők. Az erdő-mező kategória győztese Nagy László lett a dunaföldvári Marcipán Cukrászdából rozmaringos-málnás étcsokoládéjával, Koncz Andrea pedig ebben a mezőnyben is a második hellyel büszkélkedhet szelíd kender vad szederrel fantázianevű fagylaltjával. A bronzérmet Reif Ferenc vihette haza a polgárdi Dock Cukrászda képviseletében a Mezei kakukkfütty elnevezésű fagyival. Utóbbi alkotás egyébként a szakmai szervezetek különdíját is kiérdemelte, míg a közönségdíjas Koncz Andrea és a balzsamos sült áfonyás, lágy kecskesajtos fagylalt lett.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…